Vékony jégen

„A síelés a véremben van és általában a téli sportokkal jó viszonyban vagyok. Édesanyám osztrák, így a téli vakációkat legtöbbször nagyszüleinknél töltöttük Donnersbachban és én gyakorlatilag síléccel a lábamon cseperedtem fel. A hó, a jég, a fagy időszaka mai napig a gyerekkoromat idézi fel, és míg mások bevackolják magukat novemberben, bennem a tél közeledtével kezd pezsegni a vér.

De nem csak télen élek igazán, egész évben nagyon aktív vagyok, mert a munkám rengeteg feladatot ad. Egy trénercéget vezetünk ketten a férjemmel Budapesten immár hetedik éve. Fiatalon mentem hozzá, annak ellenére, hogy meg voltam győződve, sosem leszek menyasszony, mert nem tudtam elképzelni magam egy hétköznapi feleség szerepeiben. De a párom sosem gátolt semmiben, megértette, hogy az átlagosnál több szabadságra van szükségem. Nem erőltette rám a tradicionális háziasszony kötelezettségeit, és mindig támogatott az ötleteimben, bármilyen szokatlanok is legyenek. A vállalkozásunk is így tudott fejlődni és válhatott mára egy keresett céggé a trénerpiacon.

Amiért külön hálás vagyok a sorsnak, az az, hogy a férjem nemcsak a munkámban társ, hanem a hobbijaimban is. Mindketten imádunk síelni, ám ez a szerelem az elmúlt években egy kicsit megváltozott: a szokványos sítúrák helyet inkább azokat a lehetőségeket keressük, ahol vadabb, extrémebb körülmények között próbálhatjuk ki magunkat. Három éve szilveszterkor ismerkedtünk meg azzal a társasággal egy osztrák síparadicsomban, akik révén a téli sportok új távlatai nyíltak meg előttünk. A megszokott, síeléssel egybekötött téli szünetre utaztunk haza, és spontán találtuk ki, hogy az újévet egy népszerű sípályán töltsük a közeli Radstadban. Egy budapesti csapat is itt vakációzott, de mint kiderült, ők nem csak azért jöttek ide, hogy a kényelmes, biztonságos pályákon csúszkáljanak. Sokkal merészebb terveik voltak: az „érintetlen vadonba” készültek, olyan helyre, ahol nincs kiépített pálya és szűz porhóban száguldhatnak le a meredek hegyoldalon. A vadsíelés már korábban is nagyon érdekelt, de eddig még nem találtam alkalmat rá, hogy ki is próbáljam, ám ez a társaság épp kapóra jött, ugyanis ketten a csapatból indulás előtt lemondták az utat, és így a férjemmel csatlakozhattunk hozzájuk.

Hozzászoktam, hogy a síelős vakációink mindig egy zsúfolt, jól kiépített síparadicsomban telnek, civilizált körülmények között. Ez az élmény azonban teljesen más volt. Először is helikopterrel juttattak fel minket egy teljesen elszigetelt kis fennsíkra, távol a zajos sípályáktól, ahonnan még további hét kilométert gyalog, sítalpon tettünk meg. A táj teljesen érintetlen volt, kíméletlen, vad, és éppen ezért hátborzongatóan szép. Sohasem voltam korábban ennyire magamra utalva a hegyek között és sosem láttam még az Alpoknak ezt az arcát, de az élmény teljesen a hatalmába kerített. Csak szívtam magamba megrészegülten a látványt és a metsző, tiszta levegőt. 

Amikor elérkeztünk a „pályához”, egy pillanatra megdermedtem annak ellenére is, hogy rutinos síelőnek számítok, és a férjem arcán is láttam némi kétséget, pedig ő 12 évig versenyszerűen is űzte ezt a sportot. Szédítő lejtő tetején álltunk, és társaink egyenként belevetették magukat a mélységbe. Nem volt mit tenni, követtük őket, és ami ezután következett, egy életre átalakította a síelésről alkotott képemet. Olyan adrenalinbomba robbant bennem, amilyet sosem éreztem azelőtt, és szinte végig sikítva, magamon kívül száguldottam végig a hegyoldalon. Azóta nem telhet el év, hogy ezt ne tegyük meg újra a férjemmel. Szinte 12 hónapon át erre készülünk, ez a csúcspontja és jutalma a keményen végigdolgozott évnek.

Mint később kiderült, a társaság, akivel a jószerencse összehozott minket, a nyarakat vitorlázással tölti az Adrián és a Balatonon, és meghívtak minket is egy hétvégére Balatonfüredre. A vitorlázás nem az én világom, túl komótos, lassú, bár egy gyors vihar azért hozott némi izgalmat túránkba. Viszont a jachtklub egyik hangárjában láttam egy érdekes kis szerkezetet, egy jégvitorlást, ami sokkal izgalmasabbnak tűnt, és amikor a tulajdonosa elmesélte, hogy ezzel a jégen 100-120 kilométeres sebességgel is szokott száguldani, azonnal tudtam, ez a nekem való vitorlássport. Idén, ha törik, ha szakad, kipróbálom magam ebben is.”