Aktív nyár 2017

Kozma Orsi utánfutóban szállítja egyéves ikreit

Biciklihez köthető mini utánfutóban szállítja Kozma Orsi egyéves ikerlányait a családi vakáción. Hogy igazán jól sikerüljön a gyerekes bringatúra, ahhoz érdemes megfogadni pár tanácsot és tudni egy-két szabályt.

“Tavaly júliusban született meg Anna és Sára, az a nyarunk arról szólt, hogy megtanuljuk egymást. Fel sem merült, hogy elmenjünk valahova a férjemmel, nemhogy még a lányokat is vigyük. Idén azonban kerékpáros vakációra megyünk – mondja Kozma Orsi, akinek nemcsak a pihenés hiányzott az utóbbi időben, hanem a sport is. – A szülés előtt rendszeresen jógáztam, ezzel igyekeztem karbantartani magam. Mostanság erre kevesebb időm jut, viszont gyerekkoromban sokat bicikliztem, ezért jutott eszembe, össze lehetne kötni a kellemest a hasznossal. A Velencei-tóhoz megyünk, ott szerveznek kisebb-nagyobb túrákat, nagyon szép a táj, kifogástalan a bicikliút, tekerhetnek profik, amatőrök és családok is. És minden szükséges felszerelést is be lehet szerezni. Már vettem egy minisátorszerű szerkentyű, amit a biciklihez lehet kötni, ebben lesznek majd az ikrek kerékpározás közben.”

Korma Orsi utánfutóban szállítja egyéves ikreit

“Hogy tényleg jól sikerüljön a családi kerékpáros túra apró vagy kisiskolás gyermekkel is, ahhoz tudni kell pár infót, és be kell tartani néhány szabályt” – mondja Juhász Gyula, a VelenceBike Kerékpáros Kompetencia Központ vezetője. Íme a szakember tanácsai:

  • Biztonságos gyerekülést tegyél a kerékpárra! A csomagtartóra szerelhető ülések nem szűrik ki az út egyenetlenségeit, ráznak, ezért válassz olyan ülést, amit a nyeregcsőre rögzíthetsz. Tízezer forinttól már jó minőségű ülést vásárolhatsz!
  • Természetes “mellékhatásként” a kellemes ringástól néhány kilométer tekerés után könnyen el is alszanak a gyerekek.
  • Vigyázz, és készülj fel arra, hogy magasabbra kerül a kerékpár súlypontja, másképp kanyarodik, másképp reagál a fékezésre a bicikli a pluszsúly miatt!
  • Kerékpáros utánfutóban leginkább csecsemőket szállíthatsz. Figyelj arra, hogy az utánfutó csaknem megkétszerezi a kerékpár hosszát, nagyobb ívben kell fordulnod, rizikósabb előzésekbe pedig ne kezdj bele!
  • Ha nagyobb gyerekekkel túrázol, vigyél magaddal egy néhány ezer forintért beszerezhető összekötő rudat, ami jól jön, ha elfáradt az apróság. A szülői bringára csatolva nem kell kormányoznia, tekernie sem.
  • Ha 12 évesnél fiatalabb gyerekkel biciklizel, ne vidd főútvonalra, azt tiltja a KRESZ!
  • Ha másik felnőttel kíséred a gyereket, a gyerek haladjon középen, ha egyedül bringázol a csemetéddel, őmögötte tekerj, mert így szemmel tarthatod, ha baj van, azonnal észreveszed és tudsz segíteni!
  • Mindenképp adj a gyerekre is fényvisszaverő ruhát, 12 évnél idősebb gyereknek amúgy is kötelező. Büntethetnek, ha ez nincs!
Korma Orsi utánfutóban szállítja egyéves ikreit

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top