Aktív nyár 2017

Időjárás: a hétvégéig nem fogunk meggyulladni

Óvatos duhaj a nyár ezen a héten: épphogy csak harminc fölé csúszik a hőmérséklet, de sokszor inkább alatta marad. Az elkövetkezendő napokban zivatarokkal, záporokkal megtűzdelt meleg időnk lesz ugyan, de nem fogunk azért meggyulladni.

Szerdán délelőtt sok napsütésre készülhetünk, majd a déli óráktól gomolyfelhők képződnek, és ezekből a felhőkből néhol jelentéktelen zápor is kialakulhat. Késő délután az Alpokalján és a Kisalföldön, éjszaka pedig az Északi-középhegységben és az északkeleti megyékben már nagyobb eséllyel alakulhatnak ki záporok, illetve zivatarok. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 28 és 33 fok között várható, nyugaton a magasabb értékekkel. Késő este 22–26 fok valószínű.

Hasonlóan alakul a nyári időjárás az elkövetkező napokban is, csütörtökön azzal a különbséggel, hogy éjszaka húsz fok alá süllyed a hőmérséklet, a legalacsonyabb értékek a Kiderül.hu szerint északkeleten lesznek. 

Pénteken valamivel több csapadékra számítsunk, keleten többfelé, másutt csak elszórtan lehetnek záporok, zivatarok. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18 fokig süllyed, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű, és az előrejelzés szerint hétvégén is harminc fok körül alakul a csúcshőmérséklet. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top