nlc.hu
Grill
Frissen a piacról: főzzünk újkrumplival

Frissen a piacról: főzzünk újkrumplival

Nagyon vártuk már a májust, és nemcsak azért, hogy elálljon végre a hóesés, hanem hogy ezzel párhuzamosan megjelenjenek a friss zöldségek a piacon. Ezúttal krumpliból, hogy ne mondjuk: újburgonyából vásároltunk be.

Frissen a piacról: főzzünk újkrumplivalBőrén sült csirkemell parajos újburgonyával

Hozzávalók 4 személyre:

  • 4 fél bőrös csirkemell
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál vaj
  • 3 szál friss kakukkfű
  • 60 dkg újburgonya
  • 2 szál friss rozmaring
  • 20 dkg parajlevél

A csirkemelleket 6%-os sóoldatba tesszük (1 liter vízhez 6 dkg só) kb. 1 órára, majd lecsöpögtetjük. A felforrósított olívaolajon a bőrös felével lefelé elkezdjük pirítani, amikor a bőre már szép színt kapott, megfordítjuk. 1 evőkanál vajat, 1 gerezd aprított fokhagymát és kakukkfüvet adunk hozzá, majd 160 fokos sütőbe tesszük, és 10-12 percig sütjük. Közben az újburgonyát megsikáljuk, majd lábasba tesszük, és felengedjük annyi vízzel, hogy félig ellepje. Hozzáadjuk a maradék 2 evőkanál vajat, sót és a rozmaringot, és addig pároljuk, míg a víz elpárolog, és a burgonya elkezd pirulni. Amikor a burgonya megpuhult és szép színe van, hozzáadjuk a megmosott, megtisztított parajleveleket és a másik gerezd aprított fokhagymát, sózzuk. A csirkemellet a parajos burgonyára tálaljuk.

Frissen a piacról: főzzünk újkrumplivalKolbászos-zöldséges újburgonyaleves

Hozzávalók 4 személyre:

  • 20 szem kicsi újburgonya
  • 3 szál sárgarépa
  • 1 evőkanál mangalicazsír
  • fél szál póréhagyma
  • 15 dkg parasztkolbász
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 darab babérlevél
  • 2 szál friss rozmaring
  • 1 teáskanál fűszerpaprika
  • 10 dkg zöldborsó
  • 3 dl tejföl

Az újburgonyát megsikáljuk, a megtisztított sárgarépát apró kockára vágjuk. Felhevítjük a mangalicazsírt, amibe beletesszük a finomra vágott póréhagymát, és addig pirítjuk, míg kicsit elkezd fehéredni, majd rádobjuk a sárgarépát, az újburgonyát, a karikára vágott kolbászt.
A finomra vágott fokhagymával, a babérlevéllel, a vágott rozmaringgal és sóval ízesítjük, megszórjuk a pirospaprikával, és felengedjük zöldségalaplével vagy vízzel.
Amikor a burgonya már majdnem megpuhult, hozzáadjuk a zöldborsót. Tálalás előtt a tejfölt elkeverjük néhány kanálnyi meleg levessel, és a levesbe borítjuk. Összemelegítjük, majd tálaljuk.

Vörösboros-kucsmagombás marharagu újburgonyás sült cukkinivel

Frissen a piacról: főzzünk újkrumplivalHozzávalók 4 személyre:

  • 60 dkg marhalábszár
  • 2 szál sárgarépa
  • 1 kisebb zellergumó
  • 1 szál póréhagyma
  • 1 evőkanál vaj
  • 1 evőkanál mangalicazsír
  • só, fehér bors
  • 3 darab babérlevél
  • 2-2 szál friss kakukkfű és rozmaring
  • 1 liter száraz vörösbor
  • 10 dkg zöldborsó
  • 10 dkg kucsmagomba
    A körethez:
  • 2 kisebb cukkini
  • 12 dkg natúr krémsajt
  • 6 darab újburgonya
  • 2 dl tejföl
  • 1 tojássárgája

A raguhoz a marhalábszárat kockára vágjuk. A megtisztított sárgarépát, zellert, póréhagymát szintén felkockázzuk. A húst a mangalicazsíron és a vajon megpirítjuk, sóval, fehér borssal ízesítjük. Kivesszük a lábasból, ugyanebbe a zsiradékba helyezzük a zellert és a sárgarépát, amikor már kezd barnulni, hozzáadjuk a póréhagymát, a babérlevelet, a kakukkfüvet, a vágott rozmaringot, majd az egészet felengedjük a vörösborral. Egyet forralunk rajta, majd visszahelyezzük a húst, és felengedjük zöldségalaplével vagy vízzel, és fedő alatt készre pároljuk. Az elpárolgott folyadékot folyamatosan pótoljuk. A főzés utolsó 5 percében hozzáadjuk a zöldborsót és a kucsmagombát, ha szükséges, sózzuk.

Közben a cukkinit hosszában és keresztben is félbevágjuk, sóval, borssal ízesítjük, megkenjük a krémsajttal, és rátesszük a főtt, felkarikázott újburgonyát. A tejfölbe keverjük a tojássárgáját, a burgonya tetejére kenjük, majd 180 °C-os sütőben 6-8 percig sütjük. Ezzel tálaljuk a marharagut.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top