nlc.hu
Grill
Szerelem első nyalásra: így készül a szalonnafagyi

Szerelem első nyalásra: így készül a szalonnafagyi

Na jó, elsőre talán bizarr, de higgyétek el, tényleg nagyon finom. Ízbolygó vakteszttel is bizonyította igazát: a szalonnafagyi ízben a karamellre hajaz, a gorgonzola pedig fehér csokira, és hogy mi van a bazsalikomos citrommal? Az egészen egyszerűen ellenállhatatlan.

Szerelem első nyalásra: így készül a szalonnafagyiSzalonnafagyi

Hozzávalók:

  • 15 dkg bacon
  • 2,5 dl tejszín
  • 2,5 dl tej
  • 4 nagy tojás sárgája
  • 4 dkg Muscovado cukor
  • 3 ek juharszirup

A szalonnát vékonyt csíkokra vágjuk és serpenyőben pirosra sütjük (közepes lángon, majd nagy lángon pirítom). A pirult szalonnadarabok felét papírra szedjük és a maradék részhez hozzáöntjük a tejszínt és a tejet. Felforraljuk és 10 percig rotyogtatjuk. A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük, majd apránként hozzáöntjük a leszűrt tejes folyadékot (a benne főtt szalonnát kidobjuk, az íze úgyis kiázott már) lassan a tojásos részhez keverjük. Visszatesszük a tűzre és besűrítjük. Ha a fakanál hátuljára az ujjunkkal csíkot tudunk húzni, kész is van. Alaposan kihűtjük. Belekeverjük a juharszirupot, majd fagyigépben elkészítjük, vagy botmixerrel félóránként átkeverjük és kihűtjük.

Szerelem első nyalásra: így készül a szalonnafagyiGorgonzolás fagyi
Hozzávalók:

  • 1 dl tej
  • 1,5 dl tejszín
  • 10 dkg lágy gorgonzola
  • 20 dkg mascarpone
  • 1 ek méz
  • 1 ek porcukor

A mascarponét a gorgonzolával, a cukorral és a mézzel eldolgozzuk. A tejet, tejszínt összeöntjük, majd a mascarponés résszel elkeverjük. Fagyigépben elkészítjük, vagy botmixerrel félóránként átkeverjük és kihűtjük.

 

 

 

 

 

 

Szerelem első nyalásra: így készül a szalonnafagyiBazsalikomos citromfagyi

Hozzávalók:

  • 5 dl lecsepegtetett natúr joghurt, de még jobb a görög vagy török joghurt
  • 2 citrom kifacsart leve
  • 4 ek porcukor
  • 8-10 levél bazsalikom

A joghurtot a cukorral és a citromok facsart levével kikeverjük. A bazsalikomot apróra vágjuk és a fagyialaphoz keverjük. Fagyigépben elkészítjük, vagy botmixerrel félóránként átkeverjük és kihűtjük.

Még mindig nem elég fagyiból? Íme, a nagy fagyizóteszt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top