Női napozó

Így nézel ki jól a fotókon!

Sajnos nem születhet mindenki fotogénnek, de néhány póz és fotós trükk segíthet abban, hogy elégedettek legyünk a végeredménnyel. Persze ezeket sem kell görcsösen betartani.

Így nézel ki jól a fotókon!1. Inkább oldalról, mint elölről!

Akit elölnézetből fotóznak, gyakran merevnek és beállítottnak hat, ezt elkerülendő érdemes a kamera elé oldalállásban beállni.

2. Egyik lábat a másik elé!

Ha pózoláskor egyik lábunkat a másik elé helyezzük, testünk sziluettje vékonyodik – a szupermodellek is gyakran így csalnak.

3. Vállat hátra, állat föl!

Nemcsak a fotón, de a hétköznapokban sem árt felvenni az alábbi beállást: vállainkat hátrahúzzuk, állunkat picit megemeljük (ezzel a toka is kiiktatható), gerincünket kiegyenesítjük, egész felsőtestünket pedig picit a kamera irányába fordítjuk – mindezt félelem nélkül, határozottan tegyük. 

4. Légzés…

Aki netán a fotózás ideje alatt elfelejtene lélegezni, az ezen szokásától szabaduljon meg, ez ugyanis a fotón nagyon furcsa arckifejezést eredményez. A levegővétel segíti az ellazulást. 

5. Fel a kezekkel!

A kezeket összefonni, lógatni nem szerencsés, előbbi „bikaszerűen” hat, utóbbi petyhüdt hatást kelt, legszerencsésebb, ha csípőnkre, derekunkra támasztjuk kezeinket. 

6. Nagy szemekkel!

Sokat javít a képen, ha szemeinket picit nagyobbra nyitjuk, mint azt szoktuk. 

7.  Fekve feszítés

Fekvő pózban is fontos a pózolás: jó megoldás lehet, ha mindkét könyökünkre támaszkodunk, hasunkat behúzzuk, a fenekünket picit húzzuk magunk alá. 

8. Fényben…

Nem szerencsés a nappal szemben állunk, ennek ugyanis hunyorgás lesz a vége. Izgalmas lesz az eredmény, ha oldalról érkező fények mellett fotóznak minket, bár így arcunk egyik oldala árnyékos lesz, a másik világosabb – de az oldalról jövő fény öregíti az arcot, a gyenge fény (felhős napos) ellenben fiatalít. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top