A 80-as években voltunk a testvéremmel kicsi gyerekek, de a 90-es években kamaszként is rendszeresen lejártunk a nagyszüleink balatoni nyaralójába a nyári szünetben. Nem is tudtuk akkor, milyen mázlisták vagyunk, csak élveztük a szabadságot, a Balatont, és persze budapesti, társasházban lakó gyerekként hatalmas élmény volt mindig a kert, hogy bármikor ki lehetett szaladni a szabadba és egyenesen a fáról enni a meggyet vagy a szilvát. A balatoni nyárról meséltek a hozzám hasonló szerencsések, akiknek megadatott, hogy a nagyszülők vigyáztak rájuk egész nyáron a Balaton mellett.
„Az első nap leégett mindig a hátam”
Kati annyira szerette a nagyiéknál a vakációkat, hogy még arra is jó szívvel emlékszik vissza, hogy mennyire szénné égette a hátát szinte rögtön, ahogy leért a balatoni telekre. „Az első nap leégett mindig a hátam. Amint leértünk a családi Wartburggal a nagyiékhoz a balatoni házikóba, rögtön átöltöztem fürdőruhába és már fenn is voltam az udvaron álló óriási cseresznyefán, ahonnan úgy, ahogy volt, mosatlanul faltam a cseresznyét – csak semmi aggodalom, biogyümölcs volt, találtam is benne sok kukacot általában. A fürdőruha és az órákig kertben mászkálás persze aztán azt is jelentette, hogy este már kenegethette nagyanyám a pirosra sült hátamat, mert mindehhez olyan érzékeny bőröm van, hogy elég, ha »ránéz« a nap, már égek. De ezt nem panaszként mondom, igazából már annyira megszoktuk, hogy a nagyim felkészült jó előre a megszokott égés elleni szerekkel, hogy mire megérkezem, rögtön tudjon ápolni.”
1988-ban vízibicikliznek a gyerekek a Balatonon (Kép: Fortepan/Umann Kornél)
„A balatoni nyarakban természetesen nem a leégés volt a lényeg, hanem az a hatalmas szabadság, amit a nagyszüleimtől kaptam – meséli Kati. – Reggelente már nyolckor ott csengettek a környékbeli kis barátok a biciklijükkel a kerítésünk előtt, hogy menjünk felfedező körútra mindennap. Felnőtt fejjel már nehéz megérteni magunkat, hogy milyen izgalmakat tudtunk találni sok nyár után is ugyanazon a környéken, de arra emlékszem, hogy remekül szórakoztunk és egy pillanatig sem unatkoztunk. Persze mindennap vittek strandolni is a nagyiék, általában ebéd után tartottak egy órányi pihenőt (ők már hajnali ötkor fenn voltak), és utána indulhattunk a csodálatos Balatonhoz. Visszatekintve fantasztikus élmény volt, hogy minden nyáron ott lehettem náluk, rengeteget számítottak ezek a nyarak abban, amilyen ember lett belőlem felnőttkoromra.”
Kezeld a leégést!
Leégés esetére legyen nálad Bepangel „intelligens” hidrogél, ami direkt hűsítéssel azonnali fájdalomcsillapító hatást ér el. Ezenkívül védőréteget is képez a bőrön.
„A Balatonhoz nincs fogható”
Éva is a Balaton mellett tölthette a nyári vakációkat gyerekkorában, értékes emlékként őrzi az ott szerzett élményeket. „A mama és a papa olyan szakmában dolgoztak, ahonnan korán nyugdíjba mehettek, így anyukáméknak nem volt probléma a nyári vakáció, már rögtön évzáró után mehettünk a balatoni telekre, ahova hétvégente jöttek utánunk a szüleink. A tesómmal ketten voltunk csak unokák, így egész nyáron a miénk lehettek a nagyszülők és a kert. Azóta is túlcsordul a szívem, ha visszagondolok ezekre a nyarakra, a Balatonhoz nincs fogható az én szememben, pedig jártam már tengernél külföldön, mégis a Balaton az, ami mindig a kedvencem marad.”
„Egyébként nem csupa láblógatás volt a mamáéknál a vakáció, keményen befogtak minket is dolgozni, vagyis akkoriban úgy éreztük, hogy kemény munka az, hogy segíteni kell a mamának borsót szedni, majd fejteni, vagy a papának metszeni a szőlőt – emlékezik vissza Éva. – Minden délelőttünk a kert gondozásáról szólt, amit szerettem nagyon, azóta is imádom a növényeket, termesztek zöldséget is, amennyire a hely engedi a teraszomon. A kedvenc elfoglaltságom persze nem a kertben való munkálkodás volt, hanem a Balatonban ugrálás. Érdekes módon a nagyszüleim nem szerettek bejönni velünk a vízbe, úgyhogy már ovis korunktól kezdve egyedül mehettünk fürödni, de hangsúlyozom, hogy ez a 80-as években volt, nem őrizték annyira a felnőttek a gyerekeket, mint most. Sekély vízben fürödtünk mindig a lépcsőhöz közel, így szemmel tudtak tartani a nagyszülők, és csak akkor jöttünk ki a pancsolásból, amikor a papa megjelent a lángosokkal vagy a kukoricákkal a kezében. Csodálatos emlékek ezek, szerencsés vagyok, hogy ilyen gyerekkorom lehetett.”
A cikk a Bayer Hungária Kft. megrendelésére készült.
Hirdetés
