Nyereményjátékok

Meghajolnak a színészek

És ez már tényleg a vég, a Nász-a-játékunk vége, mégsem látni csüggedt arcokat, kedveszegett párokat Óbudán, a nlc díjátadó hacacáréján.






Avka és Alsi
Hiszen ez a vég, sokaknak a kezdetet jelenti. Avka és Alsi végre átvehették várva-várt kenyai jegyeiket. Öltözetükben már ráhangolódtak a fekete kontinensre és vadjaira: mindkettőjük szurokfekete pólóban feszített, melyre elöl-hátul egy-egy zöldsörényes kanoroszlán volt felfestve. A fekete pólót majd a maga idejében kekiszínűre kell cseréli, hogy a szerencsés jegyespár nehogy a hőség martaléka legyen Afrikában, mindazonáltal nekem úgy tűnt, hogy minden más tekintetben testileg és lelkileg készen álltak az útra.





Zizu és Zima

A közös életet kezdő Zizu és Zima vitte el a többit. Hifitorony, hálószobabútor, Lush kézzel készített kozmetikumok garmadája s a menyasszonyi ruhaköltemény, mely – láss csodát –centire passzol Zizura. A díjátadó során az ifjú párról nem csak az derült ki, hogy szerelmesek, de adakozóak is: megosztották örömük a többiekkel, s szétosztották köztük a kozmetikumokat és a wellness-hétvégét, amit sorok írója és szerkesztőtársai, a jelenlévő szponzorok, a többi pár és barátaik, valamennyi összegyűlttel egyetemben hangos tapssal viszonzott. A rengeteg ajándék esőként záporozott Zizu és Zima fiatal üstökére. Igazi eső viszont nem esett, csak lógott a lába, s ez külön pikáns feszültséget kölcsönzött az estének, mely diófák és meggyek árnyéka alatt lepte meg a társaságot,




hiszen mindannyian annyira szorítottunk: még egy kicsit ne essék. És láss csodát ismét, nem esett. A kis csodák estélye volt az a csütörtök, melyet mi a magunk módján tűzijátékkal koronáztuk. Örömünket még a befordult szomszédok sem tudták elrontani, akik kikérték maguknak a petárdákat, mert nem hallják a Halj meg velem című amerikai akcióvígjátékot.



Fotók időrendi sorrendben:


Kattints a képekre a nagyobb méretekhez!








Merci és Máté az érkezéskor






Tubi és Csabi az érkezéskor






Melcsi és Sanyi az érkezéskor
 

 


 


 


 


 








zizu és Zima az érkezéskor







A játékosok






A játékosok
 

 


 


 


 


 







A nyertes pár Vicsek Ferenc lapigazgatóval






Szponzoraink






Szponzoraink

 


 


 


 


 


 








Zizu és Zima átveszi a menyasszonyi ruhát az Eddy K felajánlásával






Kovácsik Károly átadja a Garzon Bútor ajándékát






Mayer Katalin átadja a Biller Beck ajándékát

 


 


 


 


 


 









Kollát Emese és Meggyes Beáta átadja a Lush Hungary Kft. ajándékát







Kádas Gergely átadja a JVC ajándékát







Palocsay Géza átadja a Natur Med Hotel Carbona ajándékát
 

 


 


 


 


 


 


További fotók>>

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése