nlc.hu
Nyereményjátékok
Füles-kupa 2004

Füles-kupa 2004

Mivel tudjuk, hogy az ország szenvedélyes rejtvényfejtõi rendszeresen forgatják a Fülest, idõrõl idõre alkalmat adunk lapunk kedvelõinek, hogy megmérettethessék tudásukat, tehetségüket.

Vajon az idén ki bizonyul a legjobb egyéni rejtvényfejtőnek? Lehet, hogy Te. Tégy próbát, hogy kiderüljön!

A Füles május 4-én megjelenő 19. számától kezdve nagyszabású, négyfordulós országos rejtvényfejtőverseny indult a Füles-kupa elnyeréséért.

A 21. számban (3. forduló) található feladvány megfejtésének beküldési határideje:

2004. május 27. (az ez után feladott pályázatokat nem vesszük figyelembe)

Postacímünk: 1554 Budapest, Pf. 154.

A beérkezett versenymunkákat hetente értékeljük, és a legjobb összeredményt elért – azaz a legtöbb pontot szerzett – 20 versenyzőt meghívjuk a 2004. június 19-én délelőtt 11 órakor a Fővárosi Művelődési Házban (Budapest, XI., Fehérvári út 47.) negyedik fordulóként megrendezendő döntőbe. (Amennyiben a selejtezőkön több versenyző is azonos pontszámot ér el, és ezért a legjobb 20 sorrendje nem állapítható meg, a döntőn résztvevők számát szükség szerint megemeljük.)

A legjobb rejtvényfejtő díja:
Füles-kupa és nettó 100 ezer forint készpénz


második díj:
nettó 50 ezer forint készpénz


harmadik díj:
nettó 25 ezer forint készpénz


A döntő valamennyi résztvevője Füles-ajándékcsomagot kap!

Játékosok állása a harmadik forduló után (végeredmény):

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top