Rövid történet:
Az elválástól az első találkozásig haladva mutatja be azokat az érzelmeket, amelyeken egy kapcsolat átmegy, a közönytől a féltékenységen és rivalizáláson át a kezdeti vonzalomig.
Rendező : François Ozon
Gyártás éve: 2003
Hossz: 90 perc
Főszereplők: Valeria Bruni-Tedeschi, Stéphane Freiss, Géraldine Pailhas
Producer: Olivier Delbosc, Marc Missonnier
Forgatókönyv: François Ozon, Emmanuèle Bernheim
Jelmez: Pascaline Chavanne
Zene: Jean-Pierre Duret, Brigitte Taillandier
Gyártó: Canal +, FOZ, Fidélité Productions, France 2 Cinéma
Magyarországi forgalmazó: Budapest Film
Magyarországi bemutató: 2005. május 12.
AZ ALKOTÓK ÉLETRAJZA
François Ozon
Rendező
Filmművészeti diplomája megszerzése után François Ozon elsőként rövidfilmjeivel hívja fel magára a figyelmet, amelyek számos fesztiválon aratnak nagy sikert. 1998-ben készül el első nagyjátékfilmje, az ellentmondásos témákat feldolgozó Sitcom.
A következő két év leforgása alatt a munkamániás Ozon három filmet rendez: Les Amants criminels és Vízcseppek a forró kövön (1999), A homok alatt (2000). Ez utóbbit a Legjobb rendező és a Legjobb Film kategóriában is César-díjra jelölik.
2002-ben a fiatal rendező parádés szereposztással készíti el hatalmas kritikai és közönségsikert aratott 8 nő című filmjét, melyben egymás mellett játszik Fanny Ardant, Emmanuelle Béart, Danielle Darrieux, Catherine Deneuve, Isabelle Huppert és Virginie Ledoyen. Ozon 2003-ban Charlotte Rampling és Ludivine Sagnier főszereplésével jegyzi a Swimming pool című thrillert, majd elkészíti az 5×2-t, amely egy szerelmespár kapcsolatának elemzésével foglalkozik.
Játékfilmek:
2003 Swimming Pool
2001 8 nő
2000 A homok alatt
1999 Vízcseppek a forró kövön
1998 Sitcom
Rövidjátékfilm:
1996 Nézd a tengert
Rövidfilmek:
1998 X2000
1995 Ágyjelenetek
Nyári ruha
1994 Gyermekhalál
Igazság-akció
1993 Rózsa van közöttünk
1992 Viktor helyreállított Thomas
 |
Valeria Bruni-Tedeschi
Színésznő
Egy torinói gazdag család gyermekeként, amely a Vörös Brigádoktól való félelmében elhagyja Olaszországot, Valeria Bruni-Tedeschi kilenc éves korában érkezik Franciaországba. Nanterre-ben az École des Amandiers-ben folytat színházi tanulmányokat.
A színésznő 1993-ban Laurence Ferreira Barbosa első, Gens normaux nont rien dexceptionel című filmjével válik ismertté. Ebben a megbolondulás határán álló fiatal lányt játszik, rendkívül érzékeny alakításával elnyeri a legjobb női reménységnek járó César-díjat, és a rendezők új generációjának legkedveltebb színésznőjévé válik.
Néhány elkötelezett filmművésznek hála Bruni-Tedeschi, aki általában törékeny és gyötrődő figurákat alakít, tehetségének más oldalait is megmutathatja. Első kísérlete a kamera túlsó oldalán 2003-ban a Legjobb Első Film Delluc-díját hozza meg számára. Ugyanakkor szó sincs arról, hogy színészi karrierjét végleg feladná, így 2004-ben François Ozon 5×2 című filmjének főszerepében láthatjuk viszont.
Stéphane Freiss
Színész
 |
Tanulmányai befejeztével, melyeket a Conservatoire Nationale Supérieur dArt Dramatique-ban folytat (1983-85), Stéphane Freiss 1986-88 között a Comédie Française tagja lesz. Ezzel párhuzamosan a televízióban és filmen is bemutatkozik.
Előnyös külső adottságainak köszönhetően olyan színésznők partnere lehet, mint Béatrice Dalle, Jacques Deray Les Bois Noirs című filmjében, vagy Maruschka Detmers (Comme des Rois). Emellett Thierry Lhermitte oldalán ő játssza Aladin szerepét a Les 1001 Nuits című filmben.
2004-ben François Ozon 5×2 című filmjének főszerepében kerül ismét a figyelem középpontjába, partnere Valeria Bruni-Tedeschi.
BESZÉLGETÉS FRANÇOIS OZONNAL
Az 5×2 egy történetet mesél el, a végén kezdve. Ez a fordított forma volt a film kiindulópontja?
Nem, az első gondolat az volt, hogy újra csináljak egy filmet a párkapcsolatról. A Vízcseppek a forró kövönben már foglalkoztam ezzel a témával, Fassbinder szövegét véve alapul. Ezt a szöveget 19 éves korában írta, és ez a kegyetlen, máris kiábrándulással teli kamasz vízió a párkapcsolatról nagyon tetszett nekem. Az 5×2-ben vissza akartam térni ehhez a témához, a mai tapasztalataimmal, de anélkül, hogy túlzottan sok magyarázatot adnék. Véleményem szerint könnyű azt mondani, hogy a mindennapok ölik meg a párkapcsolatot, a megszokás hozzájárulhat a dolog végéhez, de legtöbbször csak máz, ami elfedi a két személy közötti valódi különbözőségeket.
Honnan jött a gondolat, hogy hátrafelé mesélje el a történetet?
Nagy hatással volt rám Jane Campion Two Friends című tévéfilmje, ami egy barátság történetét mesélte le az időben visszafelé haladva. A film a két barát elválásával kezdődött, és találkozásukkal végződött. A fordított irányú narráció gyakran szül egy bizonyos fajta feszültséget: várjuk a végső revelációt. Ebben az esetben a film végén a reveláció mindössze annyi volt, hogy a két barát nem azonos társadalmi környezetből származott. Nagyon megérintett a barátságnak ez a megközelítése, aminek segítségével visszafelé élhettünk meg egy kapcsolatot, olyannyira, hogy a film végére szinte el is felejtettük, hogy a szereplők végül összevesznek, és megpróbálhattunk újra hinni abban, hogy minden jól alakul. Ez az elbeszélési mód azonnal ideálisnak tűnt számomra egy szerelmi történet elmeséléséhez.
 |
Miért?
Amikor egy szerelem véget ér és az ember megpróbálja felidézni, először és leginkább az utolsó együtt megélt pillanatokra gondol, amelyek a szakításhoz vezettek. Úgy tűnt tehát számomra, annak érdekében, hogy világos és hiteles képet kaphassunk egy pár történetéről, a végével kell kezdenünk, és onnan haladni apránként a kezdet felé. Minél inkább visszafelé megyünk az időben, annál könnyedebbé válik a forma is, egyre közelebb kerülünk a dolgok idealizálásához. Meg akartam mutatni azokat a különféle érzelmeket, amiken egy pár kapcsolata során átmegy: a közönyt, a megundorodást, a rémületet, a féltékenységet, a rivalizálást, a meghittséget, a vonzódást
Ezzel együtt meg akartam próbálni a különböző részekben különböző filmes műfajokat alkalmazni. Egy drámai és pszichológiai kamarafilmmel kezdünk, a második részben, ami társadalmilag a legmegalapozottabb, egy klasszikusabb francia filmbe érünk át. Az esküvőhöz amerikai filmeket idéztem fel, a találkozáshoz pedig megpróbáltam közelíteni egy kicsit Rohmer nyári filmjeinek szelleméhez. Azt is szerettem volna, hogy a film a vetítés során is változzon, hogy a hangsúlyok és a hangnem minden részben mások legyenek. Mellesleg nagyon szórakoztatott, hogy megpróbáljam a legerősebb jelenetekkel kezdeni a filmet, és megnézni, hogy ez a fajta drámai progresszió működik-e. A forgatáson nevetve mondtam a többieknek: Úgy kezdünk, mint egy Bergman filmben, és úgy fejezzük be, mint egy Lelouch-ban.
 |
Az elválás, a vacsora barátokkal, a gyermek születése, a házasság és a találkozás
a részek száma és tartalma rögtön egyértelműen kirajzolódott Ön előtt?
Egy ponton azt kérdeztem magamtól, vajon nem hiányzik-e egy hatodik rész a születés és a házasság között, egy pillanatnyi boldogság kettesben, mielőtt a gyermek megérkezne. Aztán rájöttem, hogy a totális boldogságnak ez a pillanata az esküvő alatt van. A tánc idejébe ágyazódik. És végül be kell vallanom, hogy egy pár boldogsága nem igazán inspiráló téma számomra, nehezemre esik megírni egy jelenetet anélkül, hogy kedvem ne támadna egy kis drámát csempészni bele
Az utolsó jelenetben az idő felfüggesztődik, csakúgy, mint a Homok alatt végén.
Egy konkrét szituációból kiindulva (fürödni megyünk) a jelenet szimbolikus töltetet kap, és ehhez egy Mi ketten típusú képet szerettem volna, a szerelmesek a naplementében, holott a film többi része kerüli az ilyesfajta képeket. A teljes történet fényében, amely éppen lejátszódott a szemünk előtt, ez az idillinek tűnő jelenet egészen más értéket hordoz a nézők szemében. Ezen kívül azt is fontosnak tartottam, hogy az utolsó jelenet elég hosszú legyen ahhoz, hogy a néző visszaidézhesse, amit látott, és az ellenkező irányban újramesélhesse magának a történetet.
