nlc.hu
Nyereményjátékok
Még egy csók

Még egy csók

Még egy csók - egy film, mely már önmagában is elragadó szerelmi történet tükrében mutatja be egy pakisztáni fiú, Casim családjában éledezõ, és egy katolikus lány, Roisin vallási hátterébõl eredõ konfliktusokat.






A Még egy csók a Carla’s Songs, a Nevem Joe, a Bread and Roses és az Édes kamaszkor után már az ötödik közös munkája a Loach-Laverty szerzőpárosnak. Paul Laverty, a forgatókönyvíró a szeptember 11-i események utáni döbbenet hatására dolgozta fel a két különböző kultúrához kapcsolódó vallás problémáját. Ken Loach, bár könnyedebb témához nyúl, következetesen folytatja, amit korábbi filmjeiben célul tűzött ki: a különböző politikai vagy társadalmi igazságtalanságok leleplezését.

A közeg, korábbi filmjeivel ellentétben, most nem a szegény munkásnegyedeké, hanem egy jómódú, a társadalomba integrálódott pakisztáni családé. A film azt igazolja, hogy a vallási ellentétek nem is annyira a katolikus és a muzulmán hit különbözőségéből adódnak, hanem sokkal inkább az azokhoz kapcsolódó tradíciókhoz való merev ragaszkodásból. Loach az iszlám mellett a katolikus vallás megrögzött, álszent, moralizáló ideológiáját is támadja. Mindkettőben közös az egyén szabadságának tagadása egy olyan szigorú rendszer fenntartásának érdekében, amely lehetővé teszi, hogy irányítsa, meghatározza mások életét.





Loach és Laverty két korábbbi, Nyugat-Skóciában játszódó közös filmjével, a Nevem Joe-val és az Édes kamaszkorral ellentétben a Még egy csók nem egyetlen emberről szól. Inkább egy egész közösségről, amelyben a Casim család tagjai és a Roisin világában ható erők ugyanolyan fontos szerephez jutnak, mint maguk a szerelmesek.


Tartalom:
Casim másodgenerációs pakisztáni, Glasgowban él. Miközben mint DJ a város legmenőbb szórakozóhelyein dolgozik, arról álmodik, hogy egyszer saját klubot nyit. Hívő muzulmán szülei azt tervezik, hogy fiuk a szép unokanővért, Jasmint veszi feleségül, aki hamarosan megérkezik az Egyesült Királyságba. A terv kudarcba fullad, amikor Casim megismerkedik Roisinnal, aki húga iskolájában tanít. Roisin más, mint a többi lány, akikkel idáig találkozott. Nagyszerű, okos, önálló gondolkodású nő. Rövid időn belül egymásba szeretnek. Casim azonban tudja, hogy a szülei sohasem fogadnának be a családba egy fehér lányt. Roisin katolikus vallású, saját környezetében ő is elzárkózást tapasztal. Mikor a kapcsolatuk kiderül, a botrány messzemenő hatást vált ki, kultúrák és személyek közötti összeütközésekbe torkollik.








A film adatai

:
Rendezte: Ken Loach
Eredeti cím: Ae Fond Kiss
Producer: Rebecca O’Brien
Forgatókönyv: Paul Laverty
Operatőr: Barry Ackroyd
Zene: George Fenton
Szereplők: Atta Yaqub, Eva Birthistle, Shamshad Akhtar, Ahmad Riaz, Shabana Bakhsh, Ghizala Avan, Pasha Bocarie
Hossza: 104 perc


Magyarországi bemutató: 2005. június 30.
Forgalmazza: Budapest Film

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top