Már csak egy hét, és az utolsó műtéten is túl lesz, férfiteste végérvényesen nőivé változhat. Ám egy váratlan telefonhívás nem csak a műtét idejét teszi kétségessé, hanem az egész életét a feje tetejére állítja. A New York-i rendőrségen prostitúció és drogügyek miatt letartóztatták 17 éves fiát; mivel Toby anyja már nem él, őt keresik meg. Bree nem akar tudomást venni a fiúról, akinek létezéséről a telefonhívásig nem is tudott, de terapeutája határozottan ellenzi a műtétet addig, amíg nem tud szembenézni a múltjával.
Bree kelletlenül elutazik New York-ba, és képtelen bevallani Toby-nak, hogy a konzervatív középosztálybeli női külső valójában az apját rejti; inkább egy egyházi segélyszolgálat tagjaként tünteti fel magát. Amikor rájön, hogy Toby Los Angeles-ig akar stoppolni, csak hogy megkeresse az apját, felajánlja, hogy magával viszi. Mindezt azzal a hátsó szándékkal teszi, hogy útközben majd kirakja a nevelőapjánál.
A hosszú út alatt találkoznak múltjuk szereplőivel, és nemcsak egymást, hanem saját magukat is megismerik
A Transamerica első sorban nem a szexualitásról, hanem az emberi természetről ad elgondolkodtató és érzelmes képet. A film egyszerre szórakoztató és megrendítő, köszönhetően Felicity Huffman mesteri és őszinte játékának. A Született feleségek egyik főszereplőjeként világhírűvé lett színésznő alakítását Golden Globe – díjjal jutalmazták és Oscar® – díjra jelölték.
Színes, feliratos amerikai film
Főszereplők:
Felicity Huffman
Kevin Zegers
Rendező:
Duncan Tucker
Nézd meg az előzetest! »
Eredeti cím: Transamerica
Gyártási év: 2005.
Eredeti nyelv: angol
Műfaj: dráma
Hossz: 103 perc
Bemutató: 2006. április 13.
Forgalmazza: Budapest Film