Nyereményjátékok

ÖSSZEKUTYULVA

Tim Allen lemegy kutyába! A télapu ezúttal kutyabõrben nevetteti meg a világot, s közben mogorva jogászból igaz állat-baráttá és mintaapukává válik.





Dave Douglas, a munkamániás kerületi ügyész (Allen) kapja meg az utóbbi időszak legtöbb indulatot és sajtófigyelmet kiváltó ügyét: egy tiltott állatkísérletek folytatásával vádolt laboratórium védelmét.

Felesége (Kristin Davies) és gyerekei eddig sem sokat látták a családfőt, de ez az ügy még messzebb sodorja Dave-et szeretteitől. Ráadásul egy szerencsétlen véletlen folytán megfertőződik egy szupertitkos, genetikai mutációt előidéző szérummal. A szérum egy több száz éves, tudományos szenzációt jelentő kutyától, illetve az eb harapásából származik, s ennek köszönhetően Dave egyre inkább kezd az általa cseppet sem kedvelt négylábúkra hasonlítani. Miután családja befogadja a feltűnően okos „állatot”, ő is szembesül végre azzal, hogy családja bizony romokban hever miatta.

Dave mit sem szeretne jobban, mint újra normális életet élni, s bepótolni



elszalasztott családfői kötelességeit. Addig azonban meg kell állítania a laboratórium mindenre elszánt kutatóit, márpedig a tárgyalóteremben nem tűrik a morgást és a vakarózást az ügyész urak részéről…

Az 1959-es klasszikus Shaggy Dog modern változatában minden benne van, ami egy jó családi vígjátékhoz kell, s mindez sok-sok humorral, hiszen olyan színészek bolondoznak a vásznon, mint Tim Allen és Robert Downey jr.

Színes, szinkronizált amerikai családi vígjáték


Szereplők:

• TIM ALLEN
• KRISTIN DAVIES
• ROBERT DOWNEY JR.
• DANNY GLOVER
• SPENCER BRASLIN






Eredeti címe: THE SHAGGY DOG
Hossz: 98 perc
Rendezte: BRIAN ROBBINS
Írta: CORMAC és MARIANNE WIBBERLEY, GEOFF RODKEY,
ACK AMIEL, MICHAEL BEGLER
Zene: ALAN MENKEN
Operatőr: GABRIEL BERISTAIN
Producerek: DAVE HOBERMAN, TIM ALLEN
Végrehajtó producerek: ROBERT SIMONDS, TODD LIEBERMAN, WILLIAM FAY, MATTHEW CARROLL


A WALT DISNEY PICTURES produkciója / 2006.






Országos bemutató: 2006. május 11.
Magyarországon forgalmazza a Fórum Hungary

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top