Vajon 2006-ban ki bizonyul a legjobb egyéni rejtvényfejtőnek? Lehet, hogy Ön. Játsszon velünk, hogy kiderüljön!
Nagyszabású, négyfordulós országos rejtvényfejtőversenyt hirdetünk a Füles-kupa elnyeréséért. A versenyen a szerkesztőség belső munkatársain és hozzátartozóikon kívül bárki részt vehet. Oldja meg a selejtezők feladványait, a 20., 21. és a 22. számunk 2627. oldalán. A megoldásokat külön-külön hetente kell beküldeni a következő címre:
Füles-kupa, 1554 Budapest, Pf. 154.
Az e heti feladvány megfejtésének postára adási határideje:
2006. május 25.
(A határidő után feladott pályázatokat nem vesszük figyelembe.)
A beérkezett versenymunkákat hetente értékeljük, és a legjobb összeredményt elért azaz a legtöbb pontot szerzett 20 versenyzőt meghívjuk a
2006. június 24-én, 11 órakor
a Fővárosi Művelődési Házban (Budapest XI., Fehérvári út 47.)
negyedik fordulóként megrendezendő döntőbe.
(Amennyiben a selejtezőkön több versenyző is azonos pontszámot ér el, és ezért a legjobb 20 sorrendje nem állapítható meg, a döntőn résztvevők számát szükség szerint megemeljük.)
A legjobb rejtvényfejtő jutalma:
a Füles-kupa és nettó 100 ezer forint,
a második díj:
nettó 50 ezer forint,
a harmadik díj:
nettó 25 ezer forint készpénz!
A döntő valamennyi résztvevője Füles-ajándékcsomagot kap!
A szignál elhangzott. Elő tehát a kellékeket azaz a jó hegyes ceruzát és az éles észt és máris kezdődhet a verseny!
A verseny állásáról a következő honlapon tájékozódhat: nlc.hu/fules