Gáspár Laci a néhány napja megjelent új lemeze, az És mégis forog a Föld kapcsán hívta ki egy közös meccsre a TV2 csapatát. A kosárgálát nem elsősorban saját szórakoztatásukra szervezték, sérült gyerekeknek játszották a meccset, az énekes ugyanis minden egyes eladott lemeze után a bevétel egy százalékát a Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetsége Alapítványnak szánja.
A meghívott sztárok először még azt hitték, hogy talán csak egy laza bemutató meccsről lesz szó, végül azonban egy nagyon izgalmas profi csata kerekedett ki belőle.
Laci hetek óta készült a mérkőzésre, Várkonyi Attila és Kiss Lenke korábbi válogatott játékos segítségével. A rendkívül szoros meccset végül egy utolsó hárompontos döntötte el, ezzel Gáspár Laci és csapata nyerte a sztárkosárladba meccset.
Mindkét csapatban játszottak korábbi vagy mostani igazolt játékosok mondta a frissen kosárlabdásnak avatott énekes. – “Mindenki komolyan vette a meccset, Azurák Csabáék ellen élmény volt pályára lépni. Nagyon hálás vagyok a nekik, hogy azonnal igent mondtak felkérésünkre, hogy rengeteg elfoglaltságuk mellett szakítottak időt ők is a jótékony célú eseményre. Örülök, hogy nyertünk, de persze nem ez volt a lényeg. Az sokkal inkább, hogy a lemez bevételének egy részével segíteni próbálunk a mozgáskorlátozottaknak, ráadásul a külön erre az alkalomra készült mezeket később elárverezzük. Ha ezzel segíthetünk, akkor már megérte.”
TV2 csapata is kitett magáért. Pachmann Péter, Azurák Csaba és Szebeni István a mérkőzés elején több pont előnybe kerültek. Végül azonban a válogatott kosarassal, Mészáros Zalánnal és az exjátékos Kósa L. Adolffal felálló Gáspár-csapat nyert.
A jótékonysági eseményen azonban nem a harci szellem, sokkal inkább a jókedv uralkodott, díjat pedig a vesztes csapat kapott:
Laci egy hatalmas pezsgővel köszönte meg anyacsatornájának azt, hogy elfogadták a kihívást, és ezzel támogatták a mozgáskorlátozottakat is.
Gáspár Laci harmadik albuma március 28 -án jelent meg, És mégis forog a föld címmel.