nlc.hu
Nyereményjátékok
Tanulj a mesterektől!

Tanulj a mesterektől!

Még vannak szabad helyek a Magyar Író Akadémia ősztől induló mesterkurzusain. Legyél Te a szerencsés, aki ingyenesen részt vehet saját választása szerint a szépírói, színházi, filmrendezői mesterkurzusokon, vagy Kornis Mihály mesterkurzusán.

A Magyar Író Akadémia 2008 őszén szépírói mesterkurzusa mellett színházi, filmrendezői, reklám-kreativitás és Kornis Mihály mesterkurzusát indítja el. A mesterkurzusok hallgatói életkortól, végzettségtől, eddig írói tapasztalattól függetlenül szerezhetnek ismereteket az adott területről – annak legkiválóbb művelőitől.

 

A 2008. őszi szemeszterek az alábbi témákban indulnak:

A Magyar Író Akadémia Szépíró mesterkurzusa államilag akkreditált képzés, az itt végzett hallgatók bejegyzett irodalmi és alkalmazott írói referens végzettséget kapnak.

A szépírói mesterkurzus két szemeszterből áll, míg az elsőre inkább az elméleti jellegű előadások jellemzőek, addig a második szemeszter gyakorlati jellegű képzést nyújt, kisebb csoportos szemináriumok keretében, egy-egy író vezetésével.

Előadók (I. szemeszter): Balla Zsófia, Békés Pál, Bódis Kriszta, Csukás István, Grecsó Krisztián, Háy János, Jókai Anna, Karafiáth Orsolya, Kárpáti Péter, Kornis Mihály, Kukorelly Endre, Márton László, Orbán János Dénes, Sárközi Mátyás, Szilágyi Ákos, Tóth Krisztina, Zalán Tibor

Szemináriumvezetők (II. szemeszter): Kornis Mihály, Kukorelly Endre, Márton László, Tóth Krisztina

 

A Színházi és drámaírói mesterkurzus beavatás a színház világába. Egyfelől a színházi előadásra alkotott irodalmi szöveg speciális műfaján, a drámán keresztül, másfelől magának a színház természetrajzának feltárásán keresztül. A hallgatók megismerkednek a színházi munka specialitásaival, a drámaírás és a dramaturgia mesterségével. A kurzuson sikeres, gyakorló színházi szerzők, színházi emberek vezetik be a hallgatókat a drámaírás, a dramaturgia, a színházi gondolkodás elveibe és gyakorlatába.

Előadók: Müller Péter, Forgách András, Békés Pál, Radnóti Zsuzsa, Kárpáti Péter, Spiró György
Szemináriumvezetők: Békés Pál, Kárpáti Péter

 

Kornis Mihály mesterkurzusa: A VILÁG MINT KÉRDÉS avagy az önálló gondolkodás. Itt vagyok? Ki a másik ember? Ki vagyok én? Legyen-e Isten? Emberré váltunk-e? Az önálló gondolkodás feltételei és következményei. A természet rejtélye. Mit látok? Kit látok? Testiségünk problematikája. A betegségek és az idegállapotok. A pornográfia támadása, avagy az üzleti kényelem. A szeretet, a barátság, a szex és a szerelem. Mi a spontán? És hogyan jó? Hogy kell teremteni? Nem gazdasági vagy politikai hatalom – mi az? Lehetséges? Van-e közélet, és ha nincs, mégis hogyan lehetne? Optimista-e a pesszimista? A jelen helyzet mint csoda.

 

Filmrendezők mesterkurzusa: Mindenki kezdi valahol… van, aki a garázsban klippet forgat a barátokkal, és van, aki a családi összejövetelek, ünnepek alkalmával csíp el, egy-egy, a világ elől elrejteni kívánt, momentumot. A filmrendezők mesterkurzusa számukra nem technikákat, hanem szemléletmódot ad. Nézőpontot és iránymutatást ahhoz, hogy hogyan emelkedhetnek fel a szakma professzionális művelőihez; ahhoz, hogy hogyan léphetnek idővel a nyomdokaikba.

A filmrendezők mesterkurzusa nem technikákat oktat, mind inkább szemléletet ad, és testközelbe hozza a filmes szakma legismertebb képviselőit, illetve bepillantást enged műhelytitkaikba, élményeikbe, tapasztalataikba.

Előadók: Bacsó Péter, Bereményi Géza, Enyedi Ildikó, Grunwalsky Ferenc, Jancsó Miklós, Janisch Attila, Jankovics Marcell, Kamondi Zoltán, Koltai Lajos, Makk Károly, Sándor Pál, Szász János, Szomjas György, Tímár Péter, Török Ferenc

 

A Reklám-kreativitás mesterkurzus látogatása olyan reklámszerető, a reklámkészítés iránt érdeklődők számára ajánlott, akik ügynökségi, vagy ügyfél oldalon szeretnének elhelyezkedni, vagy ezen a szakterületen kívánnak szakmai ismeretekre szert tenni. A Reklámakadémia előadói hazai reklámügynökségek vezetői, valamint olyan független alkotók (filmesek, zenészek, művészek), akik kiemelkedő színvonalú munkájukkal széleskörű elismerést vívtak ki a reklámszakmában.

Előadók: Simon Bernadett – Well, Nemes Juli, Simon Zoltán – Café Reklám, Tordai Péter – Leo Burnett, Kaszás György – Upgrade, Benesch Ferenc – Ogilvy, Hrutka Róbert, Simon Attila – Café Design, Bognár Tamás – PanMedia, Herendi Gábor, Vértes János – Adverticum

 

A Magyar Író Akadémia elérhetőségei:

www.iroakademia.hu

Budapest 1065, Bajcsy- Zsilinszky út 5. félemelet
Telefon: 06 (1) 266-7601; 06-20-338-0352; 06-20-338-1078
Fax: 06 (1) 266-7603

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top