Nyereményjátékok

Csillagjegyek és gyógyításuk

A test és a lélek működésének és gyógyításának egysége tükröződik a könyvben, amely a betegség és az egészség kölcsönhatásának törvényszerűségét hangsúlyozza. Segítségével érthetőbbé válnak megbetegedéseink és gyógyulásaink, amelyeknek testi, szellemi és lelki hasznára is felhívja a szerző a figyelmet.

Részlet a műből:

Csillagjegyek és gyógyításukBETEGSÉG – EGÉSZSÉG

A gyógyulás szervezetünk, testünk, lelkünk veleszületett képessége, a betegség pedig a szervezet természetes működésének része.

Ha hagyjuk, ha időt adunk neki, szervezetünk magától regenerálódik, és ha öngyógyulásában természetes eszközökkel még meg is támogatjuk, akkor szinte biztos, hogy panaszaink csökkennek, vagy teljesen eltűnnek. Legalábbis egy időre. Mert mint minden a világban, úgy fizikai és lelki állapotaink is állandó változásban, átalakulásban vannak. Nem lehetünk mindig tökéletesen egészségesek, mint ahogyan hangulataink, külső megjelenésünk és teljesítményünk is váltakozik életkorunk, élethelyzeteink, életkörülményeink függvényében.

Valószerűtlen azoknak az embereknek a kikezdhetetlen ellenálló képessége, akik minden külső negatív hatással és változással szemben érzéketlenek. Ezek a mindig ugyanolyan kiváló állapotban lévő „csodalények” nem természetes módon működnek, a természet ugyanis folytonos pusztulásban, újjászületésben és virágzásban van.

Betegségeink, testi és lelki nyavalyáink, ha csak nem veleszületettek, általában nem derült égből villámcsapásként keletkeznek.

Sokszor hosszas fizikai, szellemi vagy lelki terhek hatására öntámadást jeleznek, amit magunk követünk el – tudattalanul – önmagunk ellen. Ennek a tudattalan öntámadásnak a célja pedig nem más, mint a változtatás, amely valamely állapot megszüntetésére irányul.

Kényszerítő erő hiányában ugyanis csak kevesen képesek arra, hogy önként változtassanak magukon és életkörülményeiken, ezért leggyakrabban azok betegek és azokat érik veszteségek,

akik makacsul ragaszkodnak az állandósághoz, vagy éppen lusták és kényelmesek a változtatáshoz. Aki féli a kockázatot, és sohasem lép ismeretlen útra, azt a sorsa vagy a gondviselője előbb vagy utóbb arra kényszerítheti, mégpedig akkor, amikor a régi utak spirituális (vagy karmikus) értelemben zsákutcába vezetnek.

Azok a személyiségalkatok, akik mereven ragaszkodnak valamihez vagy valakihez, és azok, akik szenvedéssel teli élethelyzetükön sem változtatnak, zsákutcáikból maguktól nem lépnek ki, azoknak kényszerítő erők sietnek a segítségükre. Ezek a kényszerítő erők lehetnek enyhébb vagy súlyosabb betegségek, mint ahogyan hirtelen emberi veszteségek is. Ezek legtöbbször a változást, a külső és belső átalakulást szolgálják, még akkor is, ha erre csak sokkal később lesz rálátásuk. Leggyakrabban azok cipelnek évekig, évtizedekig gyógyíthatatlan betegséget magukkal, akik az állandóságban megmerevedve folyamatosan elégedetlenek az életkörülményeikkel. Az elégedetlenség és a keserűség hosszú távon valamilyen betegséghez vezet, ezért érdemes nehéz élethelyzeteink enyhítésének módjain gondolkodni.

A horoszkópban ezt a patthelyzetet és kilátástalanságot sokszor a quadrátok (90 fokos bolygó-fényszögek) jelzik, különösen a négyes quadrát, amely kereszt alakot, és az ún. T-quadrát, amely 2 qudrátot és egy oppozíciót képez. Az asztrológiában járatlanok nem tudnak mit kezdeni ezzel az információval, az asztrológiában járatosak azonban több ilyen születési képletben megfigyelhetik ezt a tendenciát.

Aki már élt egy betegség nyújtotta változtatás lehetőségével, az tudja, hogy a betegségek nem véletlenek, és azt is megtapasztalhatta, hogy segítségükkel akár egy teljesen új életút nyílhat ki számukra. Testi-lelki panaszaink így válhatnak legnagyobb kincseinkké, mert nélkülük nehezebben változtatunk azon, amihez nagy akaraterőre, bátorságra, esetleg vakmerőségre lenne szükségünk.

Sokszor a súlyos megbetegedés az utolsó alkalom arra, hogy drasztikus változások történjenek, akár életvitelünkben, akár élethelyzeteinkben. A tüdőrák diagnosztizálása például biztosan elegendő ok arra, hogy felhagyjunk a dohányzással, életvitelünk megváltoztatása pedig sokszor kapcsolataink, családi viszonyaink átalakításához is hozzásegít bennünket. Az önpusztító életmód ugyanis sokszor a kapcsolatainkkal való elégedetlenség vagy a munkában bekövetkezett kudarcélmények következménye. Legtöbbször szerencsére az figyelhető meg, hogy a súlyos traumáknak gyakran vannak hosszú távon nagyon pozitív következményei, mert drasztikus változások ezek nélkül nem történhetnének meg.

A karma, a sorsszerűség nehezen kibogozható törvényszerűsége is ezekben a súlyos veszteségekben, betegségekben, halálesetekben válik hirtelen világossá. Házastársakat például sokszor egy súlyos betegség vagy baleset választ el – válás vagy haláleset útján – egymástól. Az ellenkezőjére is elegendő példa akad, amikor egy közösen viselt súlyos szenvedés és megpróbáltatás kovácsolja össze a feleket, és győzi meg a közös út bejárásának szükségességéről.

A betegségeket ezért jobb, ha mindig éber figyelemmel fogadjuk, és keletkezésük okait együtt keressük a gyógyulás lehetőségeivel.

A pszichoszomatika tudománya, amelyet már átültettek az ezotériába is, megkísérli leírni a különböző betegségek lelki kiváltóit, legtöbbször a testi folyamatok analógiás magyarázataként.

A bőrbetegségek például kapcsolataink zavaraira hívják fel a figyelmünket, arra, hogy lelkileg gátakat emelünk bizonyos kapcsolatok fenntartása vagy kialakítása ellen. A bőr ugyanis óhatatlanul érintkezik a külvilággal, ez az a testrész, amely minden környezeti ártalmat elsőként regisztrál. Permanens külső – fizikai vagy lelki – irritációra, ellenszenvre, támadásra allergiás bőrpanaszokkal reagálhatunk, de az állandó füstre és szmogra is, amelyben élünk. Testünk fizikai tünetekkel válaszolhat érzelmi problémáinkra is, nem csak pánikkal, depresszióval, krónikus fáradtsággal, hanem magas vérnyomással, stroke-kal és rákkal is.

Feladatunk az, hogy észrevegyük és értelmezzük ezeket a tudattalan szférákból érkező és gondviselőnk által küldött vészjelzéseket. Nem véletlen, hogy rákban azok betegednek meg, akiknek hosszas lelki bánattal és mindenekelőtt kilátástalansággal terhelt az életük. Autoimmun betegségeket pedig a megfigyelések szerint azok kapnak, akik agresszióikat öntudatlanul önmaguk ellen irányítják. Lehetnek enyhébbek vagy súlyosabbak a betegségek tünetei, amelyek időszakonként nagyon változatos képet mutathatnak. Egy örömteli élethelyzet csodákat tehet testi síkon is, akár örökre elmulaszthat egy betegséget. Ugyanúgy pedig egyik percről a másikra érhet halálos baj bennünket, betegség vagy baleset formájában. Szívinfarktust, stroke-ot nagyon sokan azért kapnak, mert nem birkóznak meg azzal a súllyal, amit egy család megélhetésének vagy egy saját vállalkozás fönntartásának a terhe jelent. Az erre irányuló megfigyelések az agyvérzés és a magas vérnyomás okaként gyakran az állandó stresszt, idegességet, otthoni és munkahelyi konfliktusokat, súlyos családi terheket tüntetik fel. Amennyiben ezekhez még egészségtelen életmód is járul, a kockázat megnövekszik.

Az biztos, hogy aki kiegyensúlyozott, vidám és derűs, az sokkal kisebb valószínűséggel betegszik meg, mint az, aki elégedetlen, szorongó, és kilátástalannak éli meg a helyzetét.

Nem szerencsés, ugyanakkor teljesen érthető az a hozzáállás, amikor betegségeinket zsigerből elutasítjuk, félelemmel és ellenszenvvel – dühvel és önagresszióval – fogadjuk. Nagyon sokat segíthet egy tapasztalt pszichoterapeuta a betegségek elfogadásában. Gyorsabban megtaláljuk a gyógyulás útját ugyanis akkor, ha megértjük és alaposan megismerjük testi működésünk zavarait, és személyre szóló terápiát próbálunk orvosunkkal együtt kialakítani.

Ehhez persze az orvos körültekintő megválasztása elengedhetetlen követelmény, a hagyományos orvosok ugyanis ritkán hagyják a pácienst aktívan együtt gondolkodva részt venni a kezelésben.

Megjelenés: 2008
Méretek:
130x188x13
Oldalszám: 144
Nyelv: magyar
ISBN: 9639710429
Sorozat: Meglepetés

Sanoma Budapest Kiadó

A könyv megrendelhető » 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top