Thaiföldről az embereknek az egzotikus nyaralások csodaszép helyszínei jutnak az eszébe, nézzünk hát körül, hova is juthatunk el ebben a csodálatos országban.
A legszebb thai üdülőhelyek
A magyarok körében a legismertebb és egyben legkedvezőbb árú üdülőközpont, Pattaya, mely Bangkoktól könnyen elérhető, a sziámi öböl partja mentén fekszik. Igazi üdülőterület, a Thaiföldi szórakoztatóipar központja. A szórakozóhelyek, bárok, éttermek, show műsorok végeláthatatlan sorát éjszaki piac és mindig nyüzsgő part teszi színessé, mely napközben homokos strandjával és megannyi vízi sport kínálatával várja kilométereken keresztül a pihenni, fürdőzni vágyókat.
Van elképzelésünk egy „igazi” trópusi szigetről? Nos Koh Samui, Thaiföld harmadik legnagyobb szigete az. A kókuszpálmák ligetének is nevezik a hatalmas ültetvényei miatt és akár a vakítóan fehér homokos partján, akár a sziget belsejében sétálunk, mindenütt orchidea erdők, leírhatatlan színpompás látványába szédülünk bele. De ha még ez sem elég, kalandos kirándulásokat tehetünk a pálmaerdők és a vízesések képeslapokra illő világába.
„Dél Gyöngye”, vagyis Phuket egy teljesen más világ. Itt a paradicsomot idéző szigetvilág központjában elegáns üdülőhelyek nőttek ki a földből, de itt nem a vásárlás, a féktelen szórakozás a döntő, ez a pihenni vágyók és a vízi sportok szerelmeseinek a paradicsoma. Egy hajós kirándulás a híres „James Bond” sziklákhoz, tengeri kajakozással és elhagyatott partszakaszokon való strandolással egy életre szóló emlékkel kecsegtet. Igazi vitorlás és búvár paradicsom ez a terület, bár a Patong Beach-en „igazi” tengerparti hangulat várja a nyaralókat.
És hát ugyebár a Phi Phi szigetek, melyeknek szinte csak az édenkerthez hasonlítható a minden elképzelhető szépséget felülmúló látványa! Igazi trópusi paradicsomban járunk, a víz viszonylag alacsony, így már kezdő búvároknak is életre szóló élménnyel szolgál a korallok világa, de a kevésbé bátor, csupán sznorkellezésre vállalkozó víz alatti világkutató sem fog csalódni!
Szilvesztertől közvetlen Thaiföld charterjárat a Best Reisennel!
Thaiföld a Best Reisen téli kínálatának egyik legkedveltebb úti célja, a 7-10-11 éjszakás üdülések, körutazások mellett csak repülőjegy foglalásra is lehetőség nyílik a Best Reisen közvetlen Bangkok- Phuket charter járatára. Ha olcsó repülőjegyet szeretnél, böngészd át repülőjegy kínálatunkat a www.bestcharter.hu oldalon, és ha úgy döntesz, hogy foglalsz, a fizetést akár online is rendezheted. Minden thaiföldi foglalásunk mellé továbbra is él ingyenes repülőtéri parkolás akciónk, melynek keretében az utazás teljes időtartalmára, foglalásonként egy személyautó részére ingyenes reptéri parkolást biztosítunk Budapesten.
És ne feledd: Thaiföldben nagyok vagyunk! Látogasd meg weboldalunkat és győződj meg Te is kedvező árainkról! Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhess akciós ajánlatainkról!