Amikor a napokban feltettem a költői kérdést ismerőseim körében, hogy ugyan, mikor lesz már igazán tavasz, meglepetésemre érkezett rá egy nem várt válasz, miszerint: „szerdán és csütörtökön, utána pedig jön a nyár”.
Utalva mindezzel arra, hogy tavaly milyen nehezen akart kitavaszodni, majd pár nap alatt szinte nyári meleg lett. És valóban, ha ennyire nem is rövid ez a varázslatos évszak, mégis nagyon gyorsan szokott elrohanni. Nyomában pedig rögtön ott a nyár és vele együtt az egyik legédesebb dilemma: hol nyaraljunk idén?
Erre a kérdésre nyújtunk idén is segítséget a QUAESTOR Utazási Iroda tanácsadóinak csapatával. Az idén 20 éves Cégcsoport március 8-től egyedi utazási akcióval vár. 20 napon keresztül 20 utazás foglalható rendkívüli kedvezménnyel. Ha már most határozott elképzelésed van, hogy hova szeretnél utazni, érdemes kihasználni az előfoglalási azaz „first minute” akciók kedvezményeit, melyek keretében akár 15-20%-kal kedvezőbb áron foglalhatsz.
Az akciók még körülbelül 3-4 hétig tartanak és vonatkoznak a legnépszerűbb úti célokra. Nagy előnyük, hogy ilyenkor még több indulási időpontból, szálláshelyből, szobatípusból választhatsz, mint a „last minute”, időszakban, amikor szintén várhatók kedvezmények, azonban már jóval limitáltabbak a lehetőségek.
Ha még nem döntötted el, hogy hol szeretnél idén feltöltődni nyári élményekkel, akkor reméljük, hasznosnak fogod találni „Napos oldalak” nevű magazinunkat, melyben tanácsadóink személyes írásait olvashatod egy-egy országról, kedvelt úti célról.
Ha idén nincs időd kiállításokat, utazással kapcsolatos rendezvényeket látogatnod, jó hírünk van. Nálunk egész évben a legnépszerűbb utazásszervezők kínálatát megtalálod egy helyen, beleértve az aktuális akciókat is. Így csak annak érdemes utána járnod, hogy melyik a hozzád legközelebb eső QUAESTOR Pont, ahol tanácsadóink örömmel segítenek eligazodni a többféle kedvezmény között, hogy a számodra legelőnyösebbet választhasd.