Mindannyian azt szeretnénk, ha kisgyermekünkből egészséges, életvidám és jó tanuló kisiskolás lenne, ehhez azonban fontos, hogy a megfelelő mennyiségű vasat biztosítsuk a számára. A Magyar Gyermekorvosok Társaságának májusi kutatásából kiderült, hogy az 1-3 éves gyerekek több mint 80%-a nem kapja meg a szükséges napi 8mg vas mennyiséget, sőt háromból egy gyermek táplálkozása vashiányos, hiszen ennyien kapnak az ajánlott kritikus alsó határértéknél is kevesebb vasat.
A kicsik étrendjének összeállításakor nem árt figyelembe venni, hogy a vasat tartalmazó növényekből magas rosttartalmuk miatt kevés vas szívódik fel, a brokkoli, spenót, bab vastartalmának csupán 5%-át hasznosítja a szervezet. Ha csak zöldségekkel szeretnénk fedezni a szükséges napi 8mg-ot, akkor több kilogrammot kellene megetetnünk a picivel.
Az állati eredetű ételek közül a máj és a vörös húsok tartalmaznak sok vasat, ebből 15% szívódik fel. Ebben a korban nagyon fontos még a tejalapú táplálás, ám a tehéntej nagyon kevés vasat tartalmaz. A napi ajánlott vasbevitel felét, azaz 4mg-ot 13 liter tehéntej elfogyasztása fedezné, amely nem csak lehetetlen vállalkozás lenne egy kisgyermek esetében, de rendkívül káros is!
Ugyanezt a mennyiséget napi 2 bögre tejalapú junior gyerekitallal is elérhetjük, hiszen a gyermekek igényei szerint kialakított termék nagy mennyiségben tartalmaz vasat, emellett összetétele segíti a felszívódást is.
A napi menü tervezésénél figyeljünk arra, hogy mind a három főétkezés tartalmazzon állati eredetű fehérjét, ez lehet tejalapú junior ital, tejtermékek vagy hús, húskészítmény!
Minden nap 3 alkalommal adjunk zöldséget vagy gyümölcsöt! Szerepeljen naponta egyszer legalább a zöldség főzelék vagy friss zöldség formájában, a gyümölcsöket főként frissen reszelve, kis darabokra vágva adjuk, kerüljük a cukrozott befőtteket és édesített gyümölcsleveket!