Nyereményjátékok

Blanchir Főzőiskola

Blanchir FőzőiskolaEgy hangos gondolat szárnyra kelt és két barát egymás kezébe csapott – így kezdődött a Blanchir. Nem csupán egy hangulatos főzőiskola lebegett a szemünk előtt a tervezgetés során. Az elképzelés mindenképpen az volt és marad a jövőben is, hogy a gasztronómia világát hozzáértő séfek munkáján, elgondolásain keresztül ismertessük meg Önökkel, Veletek. A kurzusok éppen ezért kis létszámú, limitált csoportokban folynak majd. Mivel az élet más területén is az igényességre törekszünk, úgy gondoltuk, hogy főzőiskolánk is megérdemli az extra esszenciát. Így találtunk rá Ádám Csaba séfre, aki energikus, impulzív egyéniségével azonnal elnyerte tetszésünket. Bővülő csapatunk minden tagja azt próbálja hiteles módon átadni és érzékeltetni egy-egy alkalom során, amihez a leginkább ért, amiben ő a legjobb.

Nem szeretnénk egyetlen csattanós marketingfogással összefoglalni a küldetésünket. Jöjjenek el, gyertek el hozzánk és tapasztaljátok meg Ti mindazt, mit is jelent számotokra a Blanchir.

Blanchir Főzőiskola
 

Helyszín:
Budapest, XI. Kemenes u. 4.

Iskolánk könnyen megközelíthető, a 7-es és 173-as busz, a 18, 19, 41, 47 és 49-es villamos vonalán a Gellért tértől fél perc sétával. Autóval parkolás az üzlet előtt és a szomszédos utcában, 18h-tól ingyenes.

Tel: +36 30 407 8916

A Blanchir Főzőiskoláról bővebben »

A kurzusokról »

Blanchir Főzőiskola
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top