Idén viszont együtt lesznek a szerelmesek ünnepén, és Gábor egy különleges vacsorával lepi meg Alexandrát. Bár nem kettesben töltik február 14-ét, hiszen két macskával, Oszkárral és Salsával osztják meg otthonukat, akikről ilyenkor sem feledkeznek meg.
A konyhában jártas színész azt is elárulta, milyen finomsággal készül a szerelmesek napjára. Spenótos halat főz csőben sütve, besamelmártással.
A Valentin nap számára nem csak a szerelemről, hanem a szeretetről is szól, így nem csak Alexandrának, hanem a már családtagnak számító kedvenceinek is mindig valamilyen ínyencséggel kedveskedik. Idén GOURMET Perle tengeri hal spenótos szószban lesz a cicáknak a menü, hogy hasonlóan finom halfalatokkal kényeztesse őket, mint szerelmét.
A színész egyébként nem csak ezen az egy napon kedveskedik szeretteinek, Alexandrát gyakran lepi meg egy-egy szál rózsával. Állatbarát révén pedig Salsának és Oszkárnak is rendszeresen vesz apró játékokat. Gábor úgy véli, hogy a macskák is megérdemlik, hogy az emberekhez hasonló odafigyelést kapjanak, ezért a pár igyekszik mindenből a legjobbat venni számukra, és változatos étrendet biztosítani: „Próbálok olyan ízvilágot átadni a cicáknak is, amilyet mi is szívesen elfogyasztanánk, a cicák is megérdemlik, hogy ugyanannyi törődést kapjanak, mint az emberek.”
A cicáknak is szüksége van a kényeztetésre, és a GOURMET-nak köszönhetően ma már macskák is megkaphatják ugyanazokat az élvezeteket és minőséget, amelyeket az emberek. A GOURMET ízeiből szinte a hónap minden napján igazán ínycsiklandozó falatokat tálalhatunk fel kedvencünknek, hiszen a változatosság nekik is jár.
Nézzétek meg a YouTube-on a videónkat >>>