nlc.hu
Nyereményjátékok

A nyár legváltozatosabb programkínálatát a KULTKIKÖTŐkben találja!

Az idén 11 éves KULTKIKÖTŐ két hónapon át négy helyszínen – Balatonföldváron, Bogláron, Fenyvesen és Siófokon) több mint 200 programmal, ősbemutatókkal, zenés és prózai színházi előadásokkal, koncertekkel, táncelőadással, családi programokkal, kertmozival, kiállításokkal és borkóstolókkal várja a kulturális kikapcsolódásra vágyókat. Többek között olyan művészek és sztárvendégek lépnek színpadra, mint Szabó Kimmel Tamás, Hernádi Judit, Tóth Vera vagy Hámori Gabriella.

nlc

Ősbemutatók

Szabadtéri ősbemutatóra készül Balatonföldváron az ExperiDance Társulat, a Grand Voyage: Nostradamus – Világok vándora című szuperprodukció egy kultúrákon, földrészeken és történelmi korokon átívelő hatalmas utat tár elénk, melyen a tánc vezet végig. Szintén szabadtérre költözik a KULTKIKÖTŐ Produkció Boomerang baby – Marlene Dietrich ABC című saját előadása, a legendás díva dalait a Katona József Színház társulatának tagja, Fullajtár Andrea kelti új életre egy háromtagú jazz-zenekar kíséretével, Novák Eszter rendezésében.

 

Zene a színházban, színház a zenében

A KULTKIKÖTŐ nézői különleges zenei stílusokba kóstolhatnak bele ezen a nyáron: a ’20-30-as évekbe kalauzolnak el Huzella Júlia és Ficza István előadásában az Egy férfi és egy nő filmdalai és sanzonjai, a Broadway hangulatát idézi meg Malek Andrea és a Budapest Jazz Orchestra. A beat-korszakban játszódik az Egy fenékkel két lovat című zenés komédia, melyet Pelsőczy Réka rendez, a Madách Színház Bepasiztunk című produkciója pedig az igazi rock and roll-életérzést képviseli. Dívák személyes vallomásainak is fültanúi lehetünk: Tóth Vera és Hernádi Judit egy-egy esten életük állomásairól mesélnek, énekelnek.

 

Vígjátékok és krimik

A kecskeméti Katona József Színház a Páratlan páros 2. és a Boeing, boeing című nagy sikerű vígjátékokkal érkezik a KULTKIKÖTŐbe. Azoknak, akik a nevetés mellett izgalomra is vágynak, kitűnő választás A hűtlenség ára című krimi-vígjáték. Borzongásból sem lesz hiány, pattanásig feszíti majd az idegszálakat az Orlai Produkció két előadása, a Mindent Éváról és a Várj, míg sötét lesz! című krimi.

 

Kamaraelőadások

A nagyszínpadi produkciók mellett a kamaraelőadások is kiemelt szerepet kapnak. Földváron Hámori Gabriella Gyarmati Fanni naplójának részleteivel lép színpadra, a kaposvári Csiky Gergely Színház Egressy Zoltán Sóska, sültkrumplijával tér vissza Balatonboglárra, az Ő + Ő című társasjátékban pedig Szabó Győző és Nagy Enikő mellett Csernus doki is ringbe száll.

 

Családi programok – gyerekelőadások

A családosok a KULTKIKÖTŐ három játszóhelye mellett Siófokon is találkozhatnak a Mesés Kikötővel, azaz a KULTKIKÖTŐ gyerekprogramjaival. A fellépők között találjuk többek között Gubás Gabit, Rutkai Borit, Farkasházi Rékát, Écsi Gyöngyit, Pályi Jánost és az Alma zenekart.

Bővebb információ és részletes program a kultkikoto.hu oldalon, kedvezményes elővételi online jegyvásárlás: kultkikoto.jegy.hu

 

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top