Okosgyógyszer

Nem lesznek többé gyógyíthatatlan betegségek

Személyes élmény: egy hozzátartozómnál súlyos, daganatos betegsédet diagnosztizáltak, és az eredmények alapján a kilátásai igen sötéten alakultak. Az orvos, aki komoly tekintély a maga területén, amikor közölte velünk a hírt, igen furcsa és szakszerűtlennek tűnő kijelentést tett: a hit a gyógyulás lehetőségében igen fontos faktor. Így volt, bizony. Az hiszem, a jó terápia mellett a gyógyulásba vetett rendíthetetlen hite húzta ki végül is a slamasztikából az öreget.

Ha jobban belegondolunk, ez a hit sok összetevőből áll: a beteg önmaga erejébe vetett hite, a hite az életben, a reménysége a jövőben mind-mind része ennek ugyanúgy, ahogy a bizalma is az előírt terápia, a gyógyszerek iránt. Ha bármelyikben kételkedik, akkor saját gyógyulási esélyeit csökkenti.

Kinek hihetünk?

Márpedig hit kérdésében – ami a gyógyszereket illeti – nem állunk általában valami jól, és ugyancsak problémás a kezelések előírásaihoz fűződő hűségünk is. Bármelyik orvost vagy gyógyszerészt megkérdezzük – akinek hiszünk, persze –, azt fogja mondani, hogy nem segíti a gyógyulást ez a hozzáállás. Valószínűleg hozzáteszi majd azt is, hogy sajnálatos tévedéseken és hibás elképzeléseken alapul a viselkedésünk. Nincs jogos és ésszerű alapja ugyanis annak, hogy a saját megérzéseinket, a különféle alternatív (gyakran hatástalan, sőt káros vajákosságnak bizonyuló) gyógyászati eljárások iránti vonzódásunkat a komoly szaktudással rendelkező orvosokkal és a rendkívül alapos tudományos kutatások után megalkotott gyógykészítményekkel szemben előnyben részesítsük.

Bízz a terápiában – hamarabb meggyógyulsz!

Természetesen időnként még a gyógyszerészet igen szigorúan szabályozott vegykonyhájából is kerülnek ki elhibázott termékek, amikre később rá lehet mutatni: na ugye, megmondtam! Ám a valóság az, hogy ezektől a ritka kivételektől eltekintve a manapság használt gyógyszerek igen biztonságosak. Ennek hátterében az áll, hogy egy-egy készítményen akár évtizedekig is kísérleteznek. Számtalan tesztnek vetik alá a készítményeket és hatóanyagokat, és kísérletek tömegén kell átjutniuk a gyógyszereknek, mire eljuthatnak az engedélyezés fázisába.

Évtizedekig fejlesztett gyógyszerek

A bizalmunkat és így gyógyulási esélyeinket növelheti, ha tudjuk, milyen munka áll a mögött, amíg egy gyógyszer megjelenhet a patikák polcain. A világban 20 ezernél is több olyan vállalkozás van, amely különféle molekulák után kutat, amiket a gyógyszeripar felhasználhat a készítményeihez. Elképesztően sok “gyógyszerjelölt” születik éppen ezért, de 10 ezerből csak 250 jut preklinikai fázisba, és végül ezek közül csak egy (!) lesz a klinikai vizsgálatok után gyógyszer.

Bízz a terápiában – hamarabb meggyógyulsz!

A már említett preklinikai tesztek után a klinikai vizsgálatok következnek újabb három fázisban, amik közül a II. és III. fázis valós körülmények között, változó betegszámmal zajlik a világ számos egészségügyi centrumában. Ezek a vizsgálatok gyakorlatilag mind nyilvánosan zajlanak, hiszen kötelező őket regisztrálni és eredményeiket publikálni. Az a tény pedig, hogy csupán egyetlen III. fázisú klinikai vizsgálat költsége 6-12 milliárd forintot tesz ki, nagyon jól érzékelteti, hogy mekkora energiát fektetnek a kutatók és orvosok a biztonságos gyógyszerek kifejlesztésébe.

A gyógyszerekhez kapcsolódó kutatás-fejlesztés eredményességét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az elmúlt 30-40 évben súlyos, korábban nem gyógyítható betegségek váltak kezelhetővé: például különféle kardiovaszkuláris és anyagcsere-megbetegedések, pszichiátriai kórképek, tüdőbetegségek, onkológiai és hematológiai megbetegedések, AIDS és vírusos fertőző gyulladások stb.

Bízz a terápiában – hamarabb meggyógyulsz!

Végül pedig nemcsak bizalomra, de büszkeségre is okot adhat az, hogy mi, magyarok – akik az átlagosnál is kevésbé bízunk a gyógyszerekben – kiemelkedően magas tudású szakorvosi és kutatásfejlesztői szakembergárdát adunk a világ gyógyszeripari, biotechnológiai vagy orvostechnikai cégeinek a gyógyszeripar hazánkban is folyó klinikai kutatási programjaihoz.

Olvass tovább a témában!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top