nlc.hu
Olimpia 2024
Ők voltak a legjobban öltözött sztárok Párizsban

Extrém megjelenés vagy visszafogott csillogás? – Ők voltak a legjobban öltözött sztárok Párizsban

Pillanatokon belül kezdetét veszi az olimpia nyitóünnepsége, azonban a hírességek már csütörtök este ráhangolódtak a rangos eseményre, amelyet az "olimpia előjátékának" neveztek. Összeszedtük, hogy kik voltak a legjobban öltözött sztárok!

Pénteken hivatalosan is elindul a 2024-es párizsi olimpia, amely egy hatalmas nyitóceremóniával veszi kezdetét. Nem csoda, hogy az elkövetkezendő időszakban a világ szeme Párizsra, a sportolókra, az olimpiára irányul majd. A szervezők tettek róla, hogy az idei ötkarikás játékok nyitóünnepsége rendhagyó módon történjen, hiszen a sportolók a Szajna hat kilométeres szakaszán fognak végighaladni a hajókkal. Az ünnepség nemcsak a sportolók, de a sztárok számára is hatalmas mérföldkő lesz, hiszen nemcsak a ritka betegséggel küzdő Céline Dion, hanem Lady Gaga is színpadra áll majd. Júniusban még arról szóltak a hírek, hogy a kanadai énekesnő szeretne visszatérni a színpadra, azonban akkor még nem lehetett tudni, hogy mikor láthatjuk viszont újra. Később kiderült, hogy a két énekesnő duettje nyitja meg a rangos eseményt. 

Az olimpia előjátékán a sztárok teljes lázban égtek 

A nagyszabású esemény előtt már számos A-listás sztár is a Franciaország fővárosába látogatott, hogy részt vegyen a párizsi Louis Vuitton Alapítvány csütörtöki ünnepségén. A rendezvény “Az olimpia előjátéka” névre hallgatott, amelyen a sport, a divat és a film világának legnagyobb alakjai jelentek meg. A sportolók közül jelen volt például a két teniszcsillag, Novak Djokovic és Serena Williams, a híres amerikai tornász, Nastia Liukin, de jelen volt még Steven Spielberg, Snoop Dogg, Zendaya, Tyla és Charlize Theron is.

A legjobban öltözött sztárok

Ők voltak a legjobban öltözött sztárok Párizsban (Fotó: Getty Images)

Az eseményen Pharrell Williams előadta legújabb kislemezét, amely a világ összefogását szimbolizálja. Üzenete, hogy közösen ünnepeljük az ötkarikás játékokat. 

Extrém megjelenés vagy visszafogott csillogás?

Nem is kérdés, hogy az ünnepségnek mindenki megadta a módját, éppen ezért a sztárok szebbnél szebb ruhakölteményekkel kápráztatták el a közönséget. Volt, aki ruhájával a visszafogott eleganciára voksolt, azonban megesett az is, hogy egy-egy híresség merészebb összeállításban vonta magára a figyelmet.

Zendaya
Megnézem
Összes kép (10)

A csillogó és extrém ruhadarabok ellenére, a külföldi lapok ismét az Eufória sztárját, azaz Zendayát emelték ki. Mi tagadás, a fiatal tehetség rendre ellopja a show-t extrém összeállításával, a világ pedig már-már árgus szemekkel figyeli a ruhaválasztásait. Ezúttal viszont ő is az egyszerűbb, letisztult, de mégis elegáns megjelenés mellett tette le a voksát. Összeszedtük, hogy kik voltak a legjobban öltözött sztárok az eseményen!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top