Fucsovics Márton döntő játszmában, hatalmas csatában kikapott a 22-szeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadaltól a párizsi olimpia tenisztornájának első fordulójában, a Roland Garroson – tudósított az MTI. A spanyol klasszis 2 óra 30 perc alatt, 6:1, 4:6, 6:4-re verte meg a magyar ellenfelét.
A 32 éves nyíregyházi játékos a “három nagy” közül Roger Federerrel és Novak Djokoviccsal is többször összecsapott, de a 38 éves salakkirállyal éppen az ötkarikás játékokon találkoztak először. Nadal komoly olimpiai múlttal büszkélkedhet, ugyanis 2008-ban egyesben, 2016-ban pedig párosban szerzett aranyérmet. Fucsovics ugyanakkor az első olimpiáján szerepelt, mivel legutóbb ugyan elutazott Tokióba, de sérülés miatt a rajt előtt visszalépett.
A 38 éves spanyol sztár lemondta csütörtöki edzését, melyen az ötkarikás címvédő német Alexander Zverevvel gyakorolt volna. Edzője, Carlos Moya szerint combsérülés áll a dolog mögött, és pénteken Nadal valóban bekötözött combbal jelent meg a Phillipe Chatrier Stadionban, ahol honfitársával és párospartnerével, Carlos Alcarazzal tréningezett.
“Vegyes érzések vannak bennem. “Kaphattam volna könnyebb sorsolást is, ugyanakkor még sosem játszottam Nadallal, és talán ez az utolsó lehetőségem, hogy megmérkőzzek vele, ráadásul éppen a Roland Garroson” – nyilatkozta még a meccs előtt Fucsovics, aki egy másfél hete kezdte újra a tréningeket, már 90 százalékos állapotban van a sérült keze.
A spanyol szupersztárra most a 24-szeres Grand Slam-tornagyőztes Novak Djokovic vár a 32 között.
Este párosban Fucsovics Márton és Marozsán Fábián a holland Tallon Griekspoorral és Wesley Koolhoffal száll szembe, és továbbjutás esetén a spanyol szuperduó, Nadal és a négyszeres GS-győztes Carlos Alcaraz következhet.
Kiemelt fotó: MTI/Kovács Tamás