Vasárnap este tartották a férfi 100 méter mell döntőjét a párizsi, 2024-es olimpián. Bár sokan a brit Adam Peatty győzelmét várták a versenyen – ugyanis ő a szám egyik legendája és az előfutamban is ő úszott a leggyorsabban -, végül ádáz küzdelem során alulmaradt az utolsó méterekben az olasz Nicolo Martinenghi ellen.
A döntőt követően a különleges érmeket nem más, mint a nemrégiben lovas balesetet szenvedett Anna hercegnő adta át, aki bár pár hete már ugyanúgy munkába állt, mégis hatalmas lelkesedéssel fogadta a közönség. Érdekesség, hogy a királyi sarj nem egy arany, egy ezüst és egy bronz érmet adhatott át, ugyanis Nicolo Martinenghi mögött pontosan egyszerre ért be Adam Peatty és az amerikai Nic Fink. Mindketten 59.05-ös idővel úszták meg a távot, míg az olasz 59.03-as időt úszott.
Valószínű, hogy valószínű azért is kérhették fel Anna hercegnőt erre a megtisztelő posztra, mert a szervezők reményei is az volt, hogy a mindent jelentő olimpiai bajnok címet jelző arany érmet honfitársa, Adam Peatty nyakába akaszthatja majd. Bár a verseny eredménye nem így alakult, mégis lenyűgöző, amit az idén 30 éves úszó letett ebben a számban az asztalra.
Már ami az úszást illeti, sajnos a magyarok tervei sem az elképzeltek szerint alakulnak, Kapás Boglárka ugyanis lebetegedett két nappal az úszása előtt.