nlc.hu
Olimpia 2024
Döntetlent játszott a női kézilabda-válogatott

Elképesztő küzdelem után döntetlent játszott a magyar női kézilabda-válogatott Angola ellen

Hatalmasat küzdött a magyar női kézilabda-válogatott az Angola elleni mérkőzésen. Habár a mérkőzés eredménye 31-31 lett, a lányoknak még így is van esélyük a továbbjutásra.

A magyar női kézilabda-válogatott ismét pályára lépett a párizsi olimpián, ezúttal Angola ellen. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a kézilabda-válogatott vereséggel kezdett az ötkarikás játékokon, ugyanis első mérkőzésükön kikaptak a házigazda franciáktól. Vasárnap azonban a Brazília elleni mérkőzésen egy elképesztő küzdelem után ötgólos hátrányból egyenlítettek, majd végül az utolsó percben, mindössze 5 másodperccel a játék vége előtt Simon Petra egy gőztes góllal koronázta meg a meccset. A magyar válogatott átlövője, Debreczeni-Klivinyi Kinga a mérkőzés előtt azt mondta, hogy nehéz dolguk lesz az Afrika-bajnok Angola ellen.

„Néztük az angolaiak hollandok és spanyolok elleni összecsapásait, valamint az edzőmeccseiket is, így nagyjából képben vagyunk, de már az is elég, amikor az ebédlőben jönnek velünk szembe, és látjuk, mennyire erősek, magasak, a pályán meg gyorsak” – idézte a Nemzeti Sport

Határozott kezdés után egy mélypont az első félidőben 

A magyar válogatott az első félidőben szinte végig uralta a pályát, amelyet jól mutat az is, hogy Angolának 5 és fél perc kellett ahhoz, hogy gólt szerezzen. A magyar csapat dinamikus játékának köszönhetően egyetlen gólt sem hagytak “szó nélkül”, így gólra góllal válaszoltak, mindössze néhány másodpercen belül. Angola a 26. percben ötgólos hátrányból egyenlített ki, majd vette át a vezetést. 

Magyarország-Angola

Döntetlent játszott a magyar női kézilabda-válogatott Angola ellen (Fotó: Getty Images)

Idegtépő pillanatok a második félidőben

A második félidőben idegtépő pillanatoknak lehettünk szemtanúi, hiszen fej-fej mellett haladt Magyarország és Angola. Az utolsó 30 perc nézőként is egy érzelmi hullámvasút volt, azonban kijelenthetjük, hogy a magyar válogatott az utolsó percig, minden erejét beleadva küzdött a győzelemért. A végeredmény 31-31 lett. Magyarország a döntetlennek köszönhetően egy pontot szerzett, azonban még semmi sincs veszve, van esély a továbbjutásra. A magyar kézilabda-válogatott a negyedik helyről vág neki a csütörtöki, spanyolok elleni mérkőzésnek, ezt követően pedig még egy holland meccs is várat magára. 

A mérkőzés legeredményesebb játékosa a jobbátlövő Klujber Katrin volt. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top