Korábban írtunk arról, hogy óriási pech ért egy francia atlétát a párizsi olimpián. A 21 éves rúdugró, Anthony Ammirati ugyanis a hímtagjával verte le a rudat, így elbukta a döntőbe való kvalifikációját. A jelenet azonban nemcsak a sportriportereket, hanem az internetet is alaposan megmozgatta, mivel egyből poénosabbnál poénosabb felkonfok és mémek jelentek meg a közösségi médiában.
Az atléta olimpiai aranyéremről álmodozott, azonban nem sokkal később szertefoszlottak a sportoló vágyai. Habár Ammirati nem szerzett olimpiai aranyérmet, néhány nappal később mégis a címlapokra került. A 21 éves sportoló is megszólalt azzal kapcsolatban, hogy nem tud versenyezni a dobogós helyezésért.
Nagy csalódás
– mondta Ammirati a Francia Atlétika Szövetségnek, majd így folytatta: „Kicsit szomorú vagyok, mert a harmadik próbálkozásnál 5,70 méteren nem hibáztam semmit. Amit elrontottam, az olyasmi volt, mint egy ugrás edzésen a finomhangoláshoz.”
A sportoló azt mondja, miszerint ez az első alkalom, hogy stressz nélkül vágott neki egy versenybe.
„Mivel teljesen kívülálló voltam, csak egy célom volt: versenyezni a közönséggel. Már majdnem elértem a célomat” – mondta az olimpikon a Francia Atlétikai Szövetségnek.
Ammirati 2022-ben aranyérmet nyert az U20-as atlétikai világbajnokságon. Augusztus 5-én azonban a svéd Armand Duplantis nyert olimpiai aranyat rúdugrásban, míg az amerikai Sam Kendricks ezüstöt, a görög Emmanouíl Karalís pedig bronzot.