Minden olimpiának megvan a sajátos, egyedi színvilága, így az, aki követte a párizsi olimpiát észrevehette, hogy az idei ötkarikás játékok helyszínein a lila szín dominál. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon milyen tematika alapján választják ki az olimpia színvilágát, továbbá az is, hogy az atlétika pályán a szokásos piros rekortán helyett miért lett lila a pálya? A válasz megdöbbentőbb, mint az elsőre gondolnánk.
Párizs célja az volt, hogy megrendezze a legfenntarthatóbb olimpiát ezért készítettek kartonból ágyakat, továbbá ezzel a céllal építették meg az atlétika pályát is. 2021 óta a Nieddittas nevű olasz halászati szövetkezet egy teherautónyi kagylót külön erre a célra raktak félre. Az olimpikonok egy olyan lila pályán futottak, amelyet a tengeri kagyló finom porából készítettek. A pálya kialakítása közel három évig tartott.A tervezők azt mondták, hogy ez eddig a “leggyorsabb” olimpiai pálya, ráadásul két százalékkal még a tokióit is lekörözi.
A szervezők ötlete az volt, hogy mivel évente nagyjából tízmillió tonna tengeri herkentyűkből származó kagylóhéjat dobnak a szemétbe és vissza a tengerekbe, mi lenne ha ezt is újrahasznosítanák – írja a 24.hu a Science Alert nyomán.
A kagylók és a kagylóhéjak kalcium-karbonátból készültek. Ez egy rugalmas anyag, amelyet gyakran használnak a gumi, illetve a padlózat megerősítésére. Ahelyett, hogy új karbonát anyagokat használtak volna, úgy látták, hogy jobb lenne újrahasznosítani. Ez az első alkalom, hogy az olimpiai atlétikai pályát lilára színezték, bár ennek nem a kagylók álltak a hátterében, pusztán esztétikai döntés volt.