Olimpia 2016

22-szeres olimpiai bajnokként távozna Rióból Cseh Laci ellenfele

Az amerikai úszó, Michael Phelps négy aranyat vár magától a riói olimpián. Igaz, ehhez Cseh Lacinak is lesz néhány szava.

Egyéniben három, váltóban egy aranyérmet szerezne Michael Phelps az olimpián. A 31 éves, 18-szoros olimpiai bajnok a német Die Weltnek nyilatkozva azt mondta:

“Nincs kedvenc számom. Négy aranyat szeretnék összesen, de az nem segít, ha elmondom melyik számban, mert ha megnevezném, akkor az még nagyobb nyomást tenne rám.”

via GIPHY

Phelps  az orosz doppingbotrányról is beszélt, s kijelentette, hogy elítéli a tiltott szerek használatát. “Jó lenne, ha egyenlő esélyekkel indulhatna mindenki, de sajnos mindig lesznek, akik próbálkoznak” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy őt is rendszeresen ellenőrzik, idén havonta kétszer-háromszor vettek tőle vér- vagy vizeletmintát. Úgy véli, talán éppen ő az a sportoló az olimpiák történetében, akit a legtöbbször ellenőriztek.

Phelps egyik legnagyobb ellenfele Cseh László, a 200 méter pillangó magyar világbajnoka, akit ebben a számban sokan esélyesebbnek tartanak a győzelemre az amerikainál.

Hírek, érdekességek, interjúk, fotósorozatok a 2016-os Olimpiáról az NLCafén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top