nlc.hu
Olimpia 2016
Olimpia 2016: Imre Géza elődöntős

Olimpia 2016: Imre Géza elődöntős

Imre Géza bejutott az elődöntőbe a riói olimpia keddi férfi párbajtőr versenyében.

A negyeddöntőben a 2010-ben és 2013-ban világbajnok észt Nikolai Novosjolovval vívott a tavalyi év vb-aranyérmese, és 15-9-re nyert.

Sokáig kiegyenlített volt a küzdelem, az első három perc után 3-3, a másodikat követően 7-7 állt az eredményjelzőn. Aztán egycsapásra megváltozott az asszó képe, Imre Géza jól mozgatta ellenfelét, és finom tusokkal elhúzott. Ebben a szakaszban Novosjolov csak két találatot tudott adni, s egy idő után már talán nem is hitt abban, hogy fordítani tud.

“Ha kívülről annak is tűnt, belülről egyáltalán nem volt egyszerű. Kétszeres egyéni világbajnokról beszélünk, borzasztó fizikum. Amikor az elején egyszer-kétszer megütötte a pengémet, úgy éreztem, hogy nagy gond van, azon gondolkodtam, hogyan fogom egyáltalán megtartani a pengémet, nem azon, hogyan adok tust….  Szerencsére volt egy-két jó tusom, a végén pedig talán el is ment egy kicsit az önbizalma. Megtaláltam a vívása ellenszerét, nem adtam neki pengét, és ott hadakozott magával, szerintem” – mondta el Imre Géza, aki a 21 órakor kezdődő elődöntőben a világranglista éllovasával, a francia Gauthier Grumier-vel mérkőzik meg.

További hírek, érdekességek, interjúk, fotósorozatok a 2016-os olimpiáról az NLCafén itt.

Olimpia 2016: Imre Géza elődöntős

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top