nlc.hu
Olimpia 2016
Olimpia 2016 – Kenderesi: “Jó érzés legyőzni Phelpset”

Olimpia 2016 – Kenderesi: “Jó érzés legyőzni Phelpset”

Kétszer is legyőzte példaképét, a 19-szeres olimpiai bajnok Michael Phelpset Kenderesi Tamás a riói olimpia 200 méteres pillangóúszás előfutamában. A 19 éves magyar sportoló egy másodperccel úszott jobbat az amerikai szupersztárnál, és a legjobb időeredménnyel jutott be a kedd hajnali középfutamba, majd szintén legjobb idővel a döntőbe.

“Jó érzés legyőzni Phelpset, de tudjuk, hogy a döntő más lesz. Más őt egy döntőben legyőzni, mint egy előfutamban” – értékelt szerényen Kenderesi Tamás, még a középdöntő előtt, amelyet végül ő nyert, a legjobb idővel.

Az első olimpiáján szereplő fiú az utolsó 50 méteren úszott nagyot, ezzel megnyerte futamát.

Az előtérben kenderesi, mögötte Phelps - a magyar fiú kétszer is legyőzte az amerikai legendát
Az előtérben Kenderesi, mögötte Phelps – a magyar fiú kétszer is legyőzte az amerikai legendát

“Láttam, hogy el kellene indulni, úgy gondoltam, hogy inkább megverem Michaelt. Ez viccesen hangzik, de akkor lenne igazán vicces, ha ő is erősen úszott volna” – tette hozzá.

A két úszó nem beszélt egymással a verseny után, Phelps nem gratulált ifjú legyőzőjének, de ez nem bántotta Kenderesit.

Az ifjúsági olimpiai bajnok reméli, hogy a középdöntőben még jobb idővel csap célba, míg a következő napi döntőben dobogós helyezésben reménykedik.

További cikkek olimpia 2016 témában az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top