Olimpia 2016

Olimpia 2016: Mindössze öt hónapos Szilágyi Áron legfiatalabb brazil szurkolója

Sok brazil drukker is kíváncsi volt a férfi kardozók olimpiai döntőjére, az idősebbektől az egészen fiatalokig.

Munkatársunk a 3-as számú Carioca Arénában találkozott  egy családdal, akik öt hónapos kislányukkal vettek részt a döntőn. A kicsi érdeklődéssel nézte végig a finálét, és egyszer sem aludt el Szilágyi Áron győzelme alatt.

A helyieknek tetszett Szilágyi látványos stílusa (Fotó: NLCafé)
A helyieknek tetszett Szilágyi látványos stílusa – Fotó: NLCafé

A szülők az NLCafénak elmondták, hogy a fináléban a magyar kardozónak szurkoltak, mert látványosan vívott, és nagyon örültek a sikerének.

A Vasas 26 éves vívója a mexikói Julian Ayalát 15-9-re, a fehérorosz Aliakszandr Bujkevicset 15-12-re, a román Tiberiu Dolniceanut 15-10-re, majd a dél-koreai Kim Jung Hvant 15-12 győzte le, a döntőben pedig 15-8-ra verte az amerikai Daryl Homert.

“Úgy érzem, hogy egy nagyon áldott ember vagyok, hogy ezt másodszor is átélhetem, elsőre is fantasztikus volt” – nyilatkozta Szilágyi Áron az M4 Sportnak a győzelem után. Hozzátette, addig nem is hiszi el, amíg másodszor a nyakába nem akasztják az aranymedált. “Ez nemcsak az én munkám, hanem a környezetemé is. Mindannyian nagyon küzdöttünk azért, hogy ez meglegyen, iszonyatosan boldog vagyok. Egyelőre az örömé a főszerep, az a dolgom, hogy ünnepeljek, és ezt meg is teszem.”

Szilágyi Áron (j.), Daryl Homer (b.)
Szilágyi Áron (j.), Daryl Homer (b.)

Szilágyi a magyar küldöttség hetedik érmét, egyben az ötödik aranyát szerezte. Győzött a párbajtőröző Szász Emese, valamint három számban – 400 és 200 vegyesen, illetve 100 háton – az úszó Hosszú Katinka, második lett férfi párbajtőrben Imre Géza és harmadik 200 méter pillangón Kenderesi Tamás. Az összes eddigi győztes a Vasas versenyzője.

További cikkek a 2016-os olimpia témájában az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése