nlc.hu
Olimpia 2016
Olimpia 2016: két magyar úszóváltó eredményét is törölték

Olimpia 2016: két magyar úszóváltó eredményét is törölték

Mindkét magyar férfi gyorsváltót kizárták az olimpiáról, miután kiderült, ilyen felállásban el sem indulhattak volna.

Bár egyik érintett váltó, a 4X100-as és a 4X200-as sem jutott olimpiai döntőbe, mégis kellemetlen, hogy törölték eredményüket. Kiderült, hogy a szóban forgó összeállításban egyik váltót sem indíthatta volna el a magyar szakvezetés.

A Magyar Idők cikke szerint a nemzetközi úszószövetség (FINA) szabályzata szerint azok a versenyzők, akiket a váltó tartalékaként neveztek, kötelesek valamilyen számban (legyen az a váltó vagy valamelyik egyéni szám) rajthoz állni és konkrétan versenyezni!

A magyar küldöttségben a váltószámok tartalékjaként nevezték Holló Balázst (Eger), Márton Richárdot (Budafóka), Gyárfás Bencét (Győr), Reményi Ármint és Pulai Vincét (mindkettő Kőbánya), de egyikőjük sem versenyzett, így a FINA végül törölte a két magyar váltó eredményeit.

Sós Csaba, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke szerint “arról szó sincs, hogy ne lettünk volna tisztában a kérdéses FINA-szabályponttal, éppen ezért az volt a terv, hogy az öt fiút szerepeltetjük a két váltó selejtezőjében. Amikor a küldöttségünk kiutazott, még így váltunk el. Fogalmam sincs, miért változott a koncepció”.

Frissítés: A sportági csapatvezetés fellebbez a kizárás ellen. Szerintük szabályértelmezési félreértésről van csak szó: a szabály nem egyértelműsíti, hogy a kitétel az előfutamokra is vonatkozik, nemcsak a döntőre.

Hírek, érdekességek, interjúk, fotósorozatok a 2016-os olimpiáról az NLCafén

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top