nlc.hu
Olimpia 2016
Olimpia 2016: lecserélik a furcsán bezöldült vizet

Olimpia 2016: lecserélik a furcsán bezöldült vizet

A riói olimpia szervezői elismerték, hogy kifogytak az ötletekből, hogyan lehetne ismét kékké változtatni a Maria Lenk Vizes Központ műugrómedencéjének vizét, ezért a legegyszerűbb megoldáshoz folyamodnak: leeresztik egy részét, és új vízzel töltik fel.

Ötödik napja állnak tanácstalanul a riói szervezők amiatt, hogy mitől lett zöld a medencében a víz. Először a vízforgató rendszert okolták, majd az algák elszaporodását és a meleget látták a változás mögött. A műugrók medencéje mellett a vízilabdázókéban is bezöldült a víz, de aztán szombatra ennek színe már normalizálódott, és közelebb állt a kékhez.

Olimpia 2016: lecserélik a furcsán bezöldült vizet

A műugrók medencéjét pénteken egy időre lezárták, de aztán újra megnyitott, és délután még a zöld vízben kellett versenyezniük, ahogy szombaton sem volt jobb a helyzet

Olimpia 2016: lecserélik a furcsán bezöldült vizet

Mivel a szervezők nem tudtak már mit kitalálni, ezért drasztikus megoldást választva úgy döntöttek, hogy lecserélik a medence vizének nagy részét, és vasárnap már az új körülmények között ugorhatnak be a sportolók. Ismét megnyugtattak mindenkit, hogy az olimpikonokat nem fenyegette egészségi kockázat.

Olimpia 2016: lecserélik a furcsán bezöldült vizet

A vízilabdázók vasárnaptól már a nagyobb uszodában játszhatnak, ott szép kék a víz, ahogy a műúszók bemelegítő medencéjében is

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top