Olimpia 2016

Olimpia 2016: ez Szilágyi Áron sikerének titka

A német színekben versenyző kardozó, Szabó Mátyás jó kapcsolatot ápol a kétszeres olimpiai bajnokkal, és örült a sikerének. Az NLCafé helyszíni tudósítójának az olimpiai faluban adott miniinterjút.

Szilágyi Áronon és Decsi Tamáson kívül volt még egy magyar a férfi kardozók mezőnyében Rióban. Az erdélyi születésű Szabó Mátyás német színekben versenyez, és első olimpiáján a negyeddöntőig jutott. Ott az az amerikai Daryl Homer búcsúztatta, akit később Szilágyi Áron a döntőben legyőzött.

A vívó Brassóban született, és kétéves volt, amikor szüleivel Németországba költözött. Nem is lehetett kérdés, hogy melyik sportágat választja, hiszen édesapja, Szabó Vilmos a román kardcsapattal bronzérmes volt az 1984-es olimpián, anyja, Réka pedig 1992-ben harmadik, négy évvel később második helyezést ért el a tőrcsapattal.

Nagyon motivál, hogy a nyomdokukba lépjek, bár nem láttam őket vívni. Örülök, hogy nekem is sikerült kijutnom az olimpiára, és bízom abban, hogy a következőn még jobban fog menni. Természetesen szeretnék egyéniben érmet szerezni, de a német válogatottal is jók az esélyeink” – mondta Rióban a 24 éves sportoló, akinek az apja egyben az edzője is.

 A kardvívó Szilágyi Áron megvédte olimpiai bajnoki címét - MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
A kardvívó Szilágyi Áron megvédte olimpiai bajnoki címét – MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Szabó Mátyás elégedett volt a riói körülményekkel, tetszett neki az olimpiai falu, és feldobta, hogy kedvesek az emberek. Szurkolt Szilágyi Áronnak is, örült annak, hogy megvédte olimpiai bajnoki címét. Mint mondta, jó kapcsolatban vannak, szoktak beszélgetni a versenyeken és a felkészülés során.

Meg is érdemli a győzelmet, mert keményen dolgozik, mindig többet tesz, mint a többiek, és nagyon jó vívó” – dicsérte a magyar klasszist.

Hírek, érdekességek, interjúk, fotósorozatok a 2016-os Olimpiáról az NLCafén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top