Olimpia 2016

Olimpia 2016: üres szektorok

Hiába lehetett megfizethető áron hozzájutni az olimpiai jegyek feléhez, ritka az olyan esemény, amelyen telt ház lenne.

A brazil nép sportszerető, tud is lelkesedni, örülni, ünnepelni, de ezt leginkább sajátjaiért teszi, érthető módon. Vagyis a hazai érdekeltségű eseményeken szinte mindig telt ház van az olimpián, főleg röplabdán, strandröplabdán, kosárlabdán, cselgáncson, ám sok versenyszámban konganak az ürességtől a lelátók. Lehet látni olyan brazil családokat, amelyek érdeklődésből látogattak ki egy számukra tét nélküli vívódöntőre vagy ökölvívó-mérkőzésre, de nem ez a jellemző. Így fordulhat elő, hogy a magyar-szerb vízilabdarangadón mintegy 300-an ültek a 6500-as lelátón.

Áder János a magyar-görög mérkőzésen - MTI Fotó: Illyés Tibor
Áder János a magyar-görög mérkőzésen – MTI Fotó: Illyés Tibor

Aggasztóbb, hogy az Olimpia Stadionban az atlétikaversenyek első napján is messze volt a telt ház. Szintén nem volt még tele a csarnok a sztároktól hemzsegő amerikai férfi kosárlabdacsapat egyik meccsén sem, ahogy az uszodában is lehetett látni üres helyeket, és nem csak a kilátást akadályozó oszlopok mögött.

A szervezők ezzel együtt nem aggódnak. Szombati összegzésük szerint 3.311.000 jegy talált eddig gazdára. Az Olimpiai Stadionban volt 79 és 93 százalékos eladási mutató is. Az összes létesítmény átlagosan 88 százalékos kihasználtsággal üzemel, az Olimpiai Parkba a jegyek 90, míg a Deodoro Parkba szóló belépők 93 százalékát értékesítették.

Az olimpiára mintegy 7,5 millió jegyet dobtak piacra. A legolcsóbbak nagyjából 5 ezer forintba kerültek, és a belépők fele nem volt drágább, mint 8 ezer forint.

Hírek, érdekességek, interjúk, fotósorozatok a 2016-os Olimpiáról az NLCafén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése