Olimpia 2016

Olimpia 2016: Usain Bolt tripla triplája

A jamaicai Usain Bolt a 4x100 méteres váltó tagjaként olimpiai bajnok lett Rio de Janeiróban, ezzel pályafutása kilencedik olimpiai bajnoki címét gyűjtötte be, és feljött az örökranglista hatodik helyére.

Usain Bolt 2008-ban Pekingben, 2012-ben Londonban és most Rióban is megnyerte a 100 és a 200 métert, valamint tagja volt a 4×100-as váltónak. A sztár 2008 óta uralja a 100 és 200 métert, a két szám világcsúcstartója, előbbiben háromszoros, utóbbiban négyszeres világbajnok, és a váltóval is nyert négy vb-t.

A jamaicai staféta nem produkált jó váltásokat, ám Bolt, a befejező ember parádésan futott, és a négyes könnyedén nyert. Meglepetésre a japánok jöttek be másodikként, még az amerikaiakat is megelőzték két századmásodperccel. Utólag kiderült, hogy az amerikaiakat kizárták, ezért Kanada lett a bronzérmes.

Amennyiben a 29 esztendős Bolt – ahogy korábban jelezte – jövőre visszavonul, úgy ez volt az utolsó futása ötkarikás játékokon.

Olimpia 2016: Usain Bolt tripla triplája

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top