nlc.hu
Öltözködjünk
Állj a tûsarkadra

Állj a tûsarkadra

Az öltözékkiegészítõk közül a lábbeli az, melyre valóban érdemes többet áldoznunk, hiszen egy dekoratív, formatervezett, minõségi darab a legegyszerûbb ruhanemûket is feldobja.

Kattints a képekre a nagyméretű változatokhoz!





Ezen a télen döntetlen lesz a rövid és a magas szárú csizmák versenye. Általánosságban a csizmák szára szűk, rásimul a bokára, illetve a lábszárra. A sarok pedig többnyire magas. Visszatért a hatvanas évekre jellemző tűsarok és annak mini változata, az úgynevezett törpe tűsarok. A csizmák orra rendszerint aránylag hegyes vagy elkeskenyedő, szögletes formájú. A bokacsizmákat elsősorban nadrághoz viselhetjük. Ám, ha a csizma szára nem áll el a bokától, szoknyához is felvehetjük.










A lábszárközépig vagy annál magasabbra érő csizmák ideálisak szoknyához. A térd fölé érő, magas sarkú modellek pedig miniszoknyához illenek.


Ami az alapanyagokat illeti, a fényes, valamint a matt felületű bőr mellett a hasított bőr szintén jelen van.











Hódít a hüllőbőrt imitáló bőr is.




A feketén és a különféle barna árnyalatokon kívül a natúr tónusú modellek ugyancsak kedveltek. Egyre több a színes, például bordó, piros és lila csizma.







Száraz időben hordhatunk textil felsőrészű csizmákat. Ezek általában sztreccs-anyagúak, így tökéletesen felveszik a lábszár alakját. Innen származik elnevezésük is: a harisnyacsizma. Az egyszínű modellek mellett mintás, például kockás anyagút is kínálnak.







Aki a sportosabb modelleket kedveli, western stílusú csizmát választhat. A lábszárközépig érő, fasarkú lábbelik és a lapos talpú mokaszincsizmák natúr árnyalatúak vagy rozsdabarna színűek, szárukat nagy csat, esetleg rojtozás díszítheti. A western csizmákat farmer vagy kordbársony nadrághoz, illetve ilyen anyagú szoknyához is viselhetjük.












A lovaglócsizmák mintájára készült, magas szárú, lapos sarkú modellek kényelmesek, és nadrághoz, szoknyához egyaránt hordhatók.

Idén újra feltűnt a muskétáscsizma, melynek jellemzője a lapos sarok és a térd fölé érő, szélesen visszahajtott szár.






Kiránduláshoz, valamint karácsony előtti ajándékbeszerző túrához legalkalmasabb a kényelmes, strapabíró, lapos talpú hótaposó. A moonboots – azaz a holdjáró csizma – nevű, ormótlan, vízhatlan lábbeli ideje már elmúlt. Idén a szőrme bélésű bőr vagy hasított bőr csizmák hódítanak, melyekben biztosan nem fázik a lábunk, s a rücskös talpnak köszönhetően nem csúszunk el benne!







Díszítőelemek








A lábbeliket – akárcsak a táskákat – újabban gyakran díszíti bőrpánt, fűző, fémlánc, illetve – csat. A kontrasztos színű, nagy szemű tűzés szintén jellemző díszítőelem. A csizmák szárán olykor miniatűr zsebet is felfedezhetünk.

Az alkalmi modelleket pedig gyöngyök és strasszok is dekorálhatják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top