nlc.hu
Öltözködjünk
Különleges ruhák, egyedi kiegészítõk

Különleges ruhák, egyedi kiegészítõk

A futószalagon készült tömegcikknél értékesebb a kézmûves kivitelû, egyedi alkotás, hiszen alkotója beleadja fantáziáját, szívét, kezének melegét – legyen szó selyemfestésrõl vagy ruhatervezésrõl.

Születésem óta tisztában vagyok a korlátaimmal, történetesen azzal, hogy semmilyen kézügyességem sincs. Anyukám nemrégiben megmutatta gyermekkori rajzaimat, és őszintén be kell vallanom, hogy az elmúlt évek alatt semmit nem fejlődtem. Ezért mindig is felkelti az érdeklődésemet, ha valaki megálmodik valami gyönyörű holmit, majd azt képes a saját kezével megalkotni. Három ilyen egyéniséget szeretnék most bemutatni, akiknek közös vonásuk az a tehetség, amellyel a szövött vagy kötött anyaghoz nyúlnak, és az átváltozik a kezük alatt.

Jolanta Hardejewicz Lengyelországból költözött hazánkba néhány hónapja egy új párkapcsolat hatására, de nem lett hűtlen régi szerelméhez, a selyemfestéshez sem. Középiskolás kora óta foglalkozik ezzel az eleganciát és bájt tükröző mesterséggel, amit egy nyári műhelymunka során ismert meg.

„Egyik tanárom mutatta meg ezt az 1. század óta létező technikát. A maga nemében igen nehéz formája a festészetnek, igazi kihívás volt elsajátítani.” Sem akkor, sem ma nem túlságosan elterjedt művészeti ág, de ez érthető is, hiszen küzdelmes folyamat kikísérletezni a saját technikát. Évek hosszú munkája kell a stílus tökéletesítéséhez.







Jolanta munka közben






Hal úr


A selyemfestő harmóniára törekszik, a természet egy darabját, a szépséget próbálja megragadni és megőrizni. Jolanta gyönyörű színekkel varázslatos képeket, motívumokat fest a selyemre szinte pillanatok alatt.

„Az ihlet befolyásolja, hogy egy kép mennyi idő alatt készül el. Ha erős a varázslat, akár éjjel-nappal dolgozom, pedig néha hetekig is eltarthat egy kép megfestése.”







Halászbástya
Időnként meg is kell állnia néhány pillanatra, hogy újraértékelje, átgondolja az eredeti koncepciót. Szüksége van némi „hidegvérre”, mert a selyemfestésnél nincs lehetősége javításra, korrigálásra. Az ecsetvonásokon nem lehet változtatni.
Jolanta többnyire paravánokat, kendőket fest, de készített már falidekorációt is az egyik szórakozóhelynek. Némelyik képhez készít vázlatot, de amikor azt festi meg, akkor is változtathat festés közben néhány motívumon, színen.

Lengyelországban több színielőadáshoz tervezett díszletet, jelmezt, 2007-ben az alkotásaiból naptárt jelentetett meg. Az elmúlt években neves belsőépítészekkel is együttműködött, akik élvezik egyedi stílusát, színeit és képzelőerejét.

„Nagyon szeretnék Magyarországon is hasonló, mindkét fél számára gyümölcsöző kapcsolatokat kialakítani. A magyar nők alapvetően jó ízléssel öltözködnek, így egyedi festett kendőim és selyemkuponjaim (1,5 × 1,5 méteres leplek) tökéletes kiegészítői lehetnek öltözéküknek, személyiségüknek.” Jolanta alkotásaiból most készül kiállítás, amelyről idejében beszámolunk olvasóinknak.
Weboldala megtekinthető itt »





Molnár Ibolyának
a tervezés, szabás-varrás az élete. A 28 éves tervező szinte minden percét a műhelyében tölti. Kisfia is születésétől fogva nyomon követi az ott zajló eseményeket.

„A kiságya ott állt a varrógépek mellett, prímán aludt a legnagyobb munka idején is.”

Ibolya nyolc éve költözött fel Hévízről Budapestre. Varrónőként, majd tervezőként folytatta tanulmányait, egy évet végzett a Rotschild Divattervező Magániskolában. Először egy varrónő mellett helyezkedett el, aki esküvői ruhák tervezésével-varrásával foglalkozott, öt évvel ezelőtt nyitotta meg saját műhelyét a Hársfa utcában. Ezt néhány hete felszámolta, mert most egy olyan üzlethelyiséget keres, amely kellően tágas és világos ahhoz, hogy a műhelymunka mellett divatszalonként is üzemeljen. Itt saját tervezésű ruhák mellett egy Berlinben élő kedves barátnője öltözékeit is forgalmazná.
Ibolya ruháit láthattuk több divatbemutatón is – legutóbb a Budapesti Fashion Weeken –, és szeptember 14-én ismét bemutatóra készül. Azon szerencsések közé tartozik, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk a munkájuk.

„Megállás nélkül pörgök, imádom, amit csinálok. Nincs számomra nagyobb öröm, mint amikor a kliens belebújik a kettőnk által megálmodott, általam kivitelezett ruhába, felcsillan a szeme, és tükröződik benne, hogy igen, ez az, amit szeretett volna magának.”







































Ibolya ékszert is szívesen tervez és készít

Ha a kedves vevő szükségét érzi, Ibolya szívesen tervez és készít ékszert, táskát, különböző kiegészítőket is a ruhákhoz, hogy teljes legyen az összhang. Képgalériájában a hétköznapi hordható ruhákon keresztül a teljesen egyedi esküvői ruháig bármint megtalálunk. Aki szeretne magáénak tudni néhány Molnár Ibolya tervezte darabot, az megtalálja az Öltöző és a Retrock kínálatában, illetve személyesen találkozhat a tervezővel a szeptemberi divatbemutatón.






Ráadás




Az interneten barangolva találkoztam Jahn Ágnes munkáival. Évek óta keresek valakit, akivel köttetni tudnék magamnak egy finom pulóvert, olyat, amilyet a karácsonyi amerikai filmekben lehet látni, de idehaza nemigen lehet beszerezni. Pedig a kötött holmi örök klasszikus.
Ágnest tízéves korában édesanyja tanította meg kötni, de csak a nyugdíjba vonuláskor támadt az az ötlete, hogy szívesen kötne megrendelésre. Néhány kedves ismerős jóvoltából azonban tele volt a pincéje és a padlása fonállal – egy időben sok kis kötödét felszámoltak, és sokan felajánlották neki a fonalakat, sőt még a gépeket is. Így jött az ötlet, hogy meghirdeti ezt a szolgáltatást a kerületi lapban. A vállalkozás sikeres, Ágnes három hónapra előre be van táblázva. Szinte mindennap érkezik valami érdekes feladat, készített már olyan rénszarvasos pulóvert, amilyet Mark Darcy (Colin Firth) viselt a Bridget Jones naplója című filmben, de kötött már egy magazin címlapja alapján szexi kisruhát is.







Az a bizonyos rénszarvasos pulcsi







És az „eredeti”


Találkozásunk alkalmával szokás szerint több dologgal foglalkozott egyszerre, várta az éppen befutó cikkeket, új megrendelőt fogadott, nekem mutatta meg a már elkészült ruhákat, és közben folyamatosan mesélt, szinte egy percre sem ült le. Ágnes igazi örökmozgó, akiről nem gondolnánk, hogy a kedvenc időtöltése a nyugodt kötögetés.







Kisruha


A képgalériában csak néhány általa készített darabot láthatunk, hiszen az egyedi darabokat rögtön elviszik a megrendelők, de e-mailen fel lehet venni vele a kapcsolatot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top