Lakatos Márk stylist

Színházi jelmeztervező, Zoób Katti nélkülözhetetlen szárnysegédje, afféle polihisztor mindenes, agent provocateur, „kényszerúttörő”, kifogyhatatlan ötletgyáros, és mi még…?

Talán a véletlen szeszélye, hogy a természetfeletti érzékenységgel megáldott stílusvirtuóz végül a TV2-n futó Megasztár stylistjaként híresült el.

Intro

Márkkal a ’30-as évek Bauhaus-stílusát idéző Matteo étterem árnyas teraszán beszélünk meg találkozót. Kicsit korán érkezem. A sarokban fekvő asztalok egyikénél Budai Péter séf vezényletével épp lázas eszmecsere folyik divatról és divatfővárosokról, melynek kulcsszereplője leendő riportalanyom. Isten ments, hogy hallgatózzam, a barátságos környezetben a ristorante közönsége akár egy nagy család, közöttük nincs, nem is lehet titok.

A stílusszakértők stílusszakértője előzékeny, a kedvemért még az ínycsiklandó desszertről is lemond, egy pohár bor és light kóla társaságában evezünk a társalgásnak nem is oly távoli vizeire. Egy kicsit múltat idézünk, egy kicsit jövőbe látunk – voltaképp ez Márk specialitása, pedig, hadd jegyezzem meg, nincs is varázsgömbje. Csak egy szép színes, méretes kézitáskája, ami kiválóan passzol sötét színű T-shirtjéhez, és amiben, azon sem csodálkoznék, ha hófehér nyulak helyett színházi látcsövek, tornyos barokk parókák lapulnának…

„Don Lakatos”

– Színészet, jog, idegenforgalom – meglehetősen szerteágazó út vezetett a stylistpálya felé…

– Igazából úgy indult, hogy sokat foglalkoztam színházzal a középiskolában, illetve még utána is egy kicsit az egyetemi színpadon és az R-Stúdióban, meg mindenféle helyeken. Emiatt akartam a Színművészetire jelentkezni, csak aztán nem készültem fel rendesen a felvételire. Valószínűleg nem is színész szakra kellett volna mennem, hanem inkább rendező szakra, csak oda nem vettek fel. Így maradt a jogi egyetem, egyrészt családi tradícióra alapozva, másrészt arra, hogy mindig is humán beállítottságú voltam. A felvételi tantárgyak, a magyar és a történelem voltak az igazi erősségeim, jellemző módon, amiért oda nem is akartam jelentkezni, a 120-ból 126 pontot el is értem – nevet. – De azt az első perctől kezdve éreztem, hogy ez nem az én történetem. Közben egy évre kimentem Spanyolországba idegenforgalmat tanulni, mert abból érettségiztem fakultációban, és akkoriban idegenvezetőként, aztán utazási irodában dolgoztam. Igaz, ott már a stylistvénám is előjött, nagy kreatív rendezvényeket csináltunk mindenféle spanyol cégeknek, meg jelmezes gálavacsorákat a Szépművészetiben, az Akadémián és az Operában. Bár elég sokáig voltam beiratkozva az egyetemre úgy, hogy közben Spanyolországban voltam, közben halasztottam, ezt csináltam, azt csináltam, végül szépen sikerült leépítenem, így átnyergelhettem a stylistpályára, ami igazából mindig is érdekelt. Mindig foglalkoztam ezzel az üggyel, csak nem volt állandó helye az életemben, időről időre ciklikusan visszatért.

Csak felkapom a kokaindíleres fókabundát, és meg sem állok Cannes-ig!

– Az első stylistmunkád is összefügg a színészettel!

– Az első munkám egy vizsgafilm volt, amire Nagy Ervin barátom kért meg. Kokaindílert kellett játszania, de úgy gondolta, nincs igazán jól kitalálva a jelmeze. Az én nagy éjszakai életben szerzett tapasztalatomra támaszkodva kérte, nézzük már meg. Emlékszem, az én nagyon kedves fókabundámat adtam neki kölcsön, igazi kokaindíleres fókabundát, az lett a jelmezének az egyik alapdarabja. Aztán a rendező megkért, hogy oké, ha ezt megcsináltuk, akkor találjuk már ki a másik két szereplő ruháját is. Az egyik Gryllus Dorka volt, akivel akkor ismerkedtünk össze, és akivel azóta is jó barátságban vagyunk. Igazából az első munkáimat is vele csináltam, és gyakorlatilag azóta is minden fontos megjelenését én koordinálom, segítek neki az összes magyarországi fotózásán és a kinti fontosabb megjelenésein, még úgy is, hogy ő most Németországban él.

A cikk folytatását megtalálod a HazaiDivat.hu-n. • Klikk ide! »