Vágó Réka és a Bodza csoport közös divatbemutatója

Az összművészeti eseményekre szakosodott, 2002-ben alakult ötösfogatról még biztosan sokat fogunk hallani. A MOME textil szakos hallgatóiból verbuválódott Bodza csoport 2007-es kollekciójáért máris Nívódíjat kapott: a Canon nemzetközi fotópályázatára, Vágó Réka cipőtervezővel kiegészülve, nyomathordozó textilcsodáikon keresztül mutatták meg, hogyan is fest Magyarország a képek nyelvén.

A Design Hét 2007 zárórendezvényeinek sűrűjében járva a hangulat egyre forróbbá vált az Erzsébet téri éjszakában. Hogy a kialakult jókedvhez mennyiben járult hozzá az aperitif, csak sejteni lehet. Annak viszont mindenki örült, hogy az utca hűvöséből az alternatív utcabútorokkal berendezett Design Lounge névre keresztelt helyiségbe húzódhatott.

Túl a couture-on is!

A bemutató szerves részeként működő alkalmi mozi nem egyebet hivatott bemutatni, mint a különleges nyomathordozó textíliák születését. A festék még meg sem száradt a gépből gördülő vásznon, máris értő kezek aprítják, fonják. Néhány villanással odébb lélegzetelállító sminkek és frizurák készülnek, Nagy Viktor keze alól rokokót idéző, fonott kontyos, égbe emelt hajköltemények kerülnek ki. Mondanom sem kell, kellőképp fel voltunk csigázva.

Ha kíváncsi vagy a kollekció többi darabjára is, nézd meg képgalériánkat! Katt ide!

MZ: – Hogy készültek ezek a fenomenális hajköltemények?





Nagy Viktor: – A koncepciónk a fonat volt, de ezt már olyan sokféleképp tettük fel! Amikor megláttam a kollekciót, azt gondoltam, hogy borzasztó színes. Egy bizonyos eklektika fogalmazódott meg bennem, ezért próbáltam a fonatot kicsit átvariálni úgy, hogy aszimmetrikus legyen. Ezáltal egy kicsit modernebb hatást értünk el. Különböző méretekben, színekben és vonalakban próbáltam ezt az egészet feltenni, követve a haj vonalát, különböző kis kontyokat próbáltam formálni a póthajból. Így állt össze a kép.

Sorban érkeztek a kifutóra a modellek, lélegzetelállítóan finom ruhakölteményekben. Bár nem voltak sokan, mégis időbe telt, mire befogadtuk a látottakat. Megannyi piros, fehér, zöld csoda hullámzik, vibrál a színen, igaz, már az alsóneműk is beszédesek, a lányok testét tetőtől talpig hófehér csipke kezeslábasok borítják. Bodzáék bárányfelhős ege szétnyitható pelerinként kéklik-fehérlik a modell vállán, a tiszta patakban fickándozó halacska pedig egy piros szalaggal karcsúsított, fodros gallérú kabátka vezérmotívuma. Lángoló pipacsmezők és napsárga margarétaligetek elevenednek meg a ruhakölteményekben.





MZ: – Biztosan rengeteg fotó érkezett a Magyarország a képek nyelvén című pályázatra. Hogy lett ezekből fodros szoknya vagy búzakalászként megfont nyakbavaló?

Bodza: – Augusztus közepén írta ki a Canon a We speak image nevű fotópályázatot, amit Európa majdnem minden országában meghirdettek. A lényege az volt, hogy mindenki a saját kultúráját felhasználva, a beküldött fotókon keresztül valósítson meg egy divatbemutatót. Kitétel volt, hogy minimum 70%-ban használjuk fel a Canon által előállított és használt anyagokat. Elsősorban vásznakra nyomtattunk fotókat, és ezekből építkeztünk. Voltak olyan fotók, amiket egy az egyben felhasználtunk, és volt, amelyiket egy picit átírtuk és textilmintaszerűvé alakítottuk, úgyhogy különböző arányokkal dolgoztunk. Van, amelyik kép elég jól felismerhető. Remélem, hogy a nyertes örülni fog majd, ha látja a kollekciót, és felismeri a saját fotóját a ruhában.

A cikk folytatását megtalálod a HazaiDivat.hu-n. Klikk ide!