Öltözködjünk

Esküvõ a la France

E hét végén rendezik meg Budapesten a 2008-as esküvõ kiállítást, helyszíne a Kongresszusi Központ. A rendezvény egyik fénypontja lesz a Magyar esküvõ francia módra elnevezésû szakmai találkozó és divatbemutató folytatása.





Január 25-e és 27-e között két neves francia divattervező ruháit csodálhatjuk meg, illetve próbálhatjuk föl és vásárolhatjuk meg 10 százalék kedvezménnyel. Ana Verone és Laure Kczekotowska neve a nemzetközi divatvilágban is ismerősen cseng. Ana tervezte egyebek között a Miss France szépségverseny középdöntőseinek ruháját, LK pedig New York-i közönségnek is bemutatta már egyedi ruhadarabjait.

Akik idén nyárra tervezik az esküvőjüket, mindenképpen látogassák meg a hétvégén a francia standot, ha igazán egyedi mennyasszonyi ruhában szeretnének oltár elé állni. Amennyiben a ruha már megvan, akkor Zólyomi Zsolt segítségével a helyszínen az alkalomhoz és a menyasszonyhoz illő parfümöt is könnyen találhatnak a nagy eseményre készülők.

Szombaton és vasárnap 12, 15 és 17 órakor kezdődnek a divatbemutatók.

Esküvő Vásár




 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top