nlc.hu
Öltözködjünk
Hódít a biodivat!

Hódít a biodivat!

A bioételek és a biokozmetikumok után a bioruhaneműk is egyre kelendőbbek Franciaországban - derül ki a francia divatintézet felméréséből, amelyet a Libération című napilap ismertetett kedden.

A közvélemény-kutatás elsősorban arra világított rá, hogy a “zöld forradalom” a vásárlói szokásokat is elérte: az energia, a víz, a papír és egyéb nyersanyagok mellett a textilneműkkel is egyre inkább megtanulnak takarékoskodni a franciák.

Tény, hogy a bio és újrahasznosítható, természetes anyagokat forgalmazó úgynevezett méltányos kereskedelem még viszonylag lassan fejlődik: a megkérdezettek alig 18 százaléka vásárolt már olyan ruhaneműt, ami biogyapjúból készült, s az is elsősorban fehérnemű volt, de számuk egyenletesen növekszik. A francia fogyasztók 28 százaléka tavaly rendszeresen vásárolt biotermékeket, ami hét százalékkal több, mint 2007-ben.

A megkérdezettek jelentős része elsősorban arra panaszkodott, hogy fogalma sincs, hol tudna bioruhaneműket vásárolni, pedig 85 százalékuk kifejezetten azt szeretné, ha a megszokott boltokban lehetne ilyen jellegű termékeket is kapni. Sokan azt is kifogásolták, hogy túl drágák a bioruhák, valamint nem eléggé divatosak és fiatalosak.

A divatintézet szerint a gazdasági válság hatására a franciák kevesebb, de a korábbiaknál jobb minőségű ruhaneműt vásárolnak. Ez a tendencia még a divatőrültek körében is kimutatható, ami a gyorsételeknek (fast food) hadat üzenő igényesebb és hagyományosabb “slow food” koncepciója utána a slow wear (igényes viselet) divatját is elindította a világban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top