Öltözködjünk

Londonban a 40 az új 20!

A brit Debenhams áruházlánc beszámolója szerint a negyvenesek körében soha nem látott mértékben nő a dögös fehérneműk népszerűsége.

A „bűnös” a Szex és New York, valamint az itthon még nem játszott Cougar Town című sorozat – ez utóbbi a negyvenes egyedülálló nők és jóval fiatalabb pasijaik körüli bonyodalmakat járja körbe. Egy az áruházlánc megrendelésére, 2009 októbere és 2010 áprilisa között, a legnépszerűbb fehérneműfazonokról szóló, Nagy-Britannia szerte elvégzett felmérés arra a következtetésre jutott, hogy a 40-en felüli nők az utóbbi hónapokban hatalmas lendületet adtak a csábító fehérneműk piacának.

Courteney Cox
Courteney Cox

 

A Debenhams fehérnemű-divíziójának vezetője, Annette Warburton szerint „a Szex és New York szereplőinek, valamint a Cougar Town sorozatban Courteney Cox által megformált figurának köszönhetően ez a korosztály pozitív szerepmodellt lát maga előtt, ez pedig önbizalmat ad ennek a korcsoportnak ahhoz, hogy szép fehérneművel is kényeztesse magát“. A szakértő azt is elmondta, hogy a mai negyvenesek a gyerekszülés, vagy épp a válás után egyre inkább felfedezik önmagukat, karban tartják az alakjukat. Semmi kifogásuk nincs az ellen, hogy olyan fehérneműt viseljenek, amilyet korábban elsősorban a húszas éveik elején járó nők vásároltak. Annette Warburton szerint: „ma már a 40 az új 20, a tervezők pedig igyekeznek lépést tartani ezzel a kereslettel. Várakozásaink szerint ez a piac a jövőben tovább fog növekedni“.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top