Öltözködjünk

Magyar siker New York luxusáruházában

Viktoria Kyle vezeti New York neves luxusáruháza, a Bergdorf Goodman szépségosztályát. Egyetlen munkahete megtöltené a legfrissebb Marie Claire rovatait a szépségtől a divaton át a sztárinterjúkig. És csak diszkrét apróságok jelzik – például a c helyett a k betű a keresztnevében, illetve a piros-fehér-zöld kokárdavég a táskája húzókáján –, hogy a Szex és New York főhősnők kedvenc csillogó szépségosztályának évi 48 millió dolláros forgalmáért egy fiatal magyar nő felel.

Magyar siker New York luxusáruházábanMozgólépcső visz le az art deco épület szépségszintjére. Még a lépcsőn állok, amikor megpillantom Viktoriát fekete-fehér mintás nyári ruhájában. Egy szépségpultra könyökölve tárgyal egy beosztottjával. Micsoda ruha! – fut át rajtam. Návai Anikó már írná is, ki a tervező. Viktoria mosolyogva fogad, mesterkéltségnek nyoma sincs. A Central Parkkal szemező „ékszerdoboz” mélyén ugyanabban a szívélyes magyar vendéglátásban részesülök, amelyben Victoria Beckham, Jude Law vagy Mariah Carey szokott, és amelyet Viktoria még itthon lesett el az édesanyjától Váci utcai butikjukban.

Aztán már nemcsak mosolyog, de szívből kacag is, amikor Prada és Valentino exkluzív kollekcióinak otthonában rákérdezek, ki tervezte a fekete-fehér ruhacsodát. „Anyukám ruhája. A vállát kicsit lerövidíttettem, és a formámra karcsúsíttattam” – világosít fel a divattervező és modellező-szabász végzettségű Viktoria tiszta magyarsággal. Pedig már éppannyi ideje él amerikai földön, mint amennyit Magyarországon töltött. „Sok magyar barátom van, rendszeresen összejárunk – magyarázza. – Ha az időm engedi, önkénteskedem a Magyar Kulturális Intézetben. Így találkoztam tavaly a magyar kulturális élet színe-javával a magyar évadban: itt volt a Katona József Színház társulata, Lajkó Félix, Esterházy Péter és Schiff András is.”

Megbeszéltük, hogy szeretném testközelből látni, miről szól a munkája. Ő szó szerint értette, és én csakhamar egy magas sminkesszékben találom magam. A hölgy velem szemben ecsettel a kezében Nuria Sitja, a Szex és New York film sminkmestere, aki legutóbb Biget (Chris Noth) púderozta a marokkói forgatáson. „Még benne vagyunk a Szex és New York pörgésében” – tárja szét Viki a kezét. A film számos jelenetét itt forgatták.

A 34 éves Viktoria előbb modellnek készült, majd hamar a divattervezés felé fordult, hogy végül a szakma menedzsmentjével foglalkozva érjen el kiugró sikereket. „Ő az olaj a Bergdorf-szépségosztály hatalmas gépezetében” – fogalmaz egy beosztottja. Viktoria korán és céltudatosan kezdett dolgozni, azt mondja, a szülei nevelték arra, hogy teremtse meg a lehetőséget az álmai megvalósítására, ezért nem is lepődtek meg a híren, amikor öt éve megkapta az állást. Vérbeli New York-i, gondolnánk, ha nem tudnánk, hogy Wimmer Éva divattervező operaházi divatbemutatói és a Bergdorf Goodman között előbb még a nyugati parton szívta magába az amerikai kultúrát. A Jelky András Ruhaipari Szakközépiskola cserediákjaként San Diegóban érettségizett, majd Los Angelesben járt divattervező szakra. Az iskola mellett egy luxusbutikban talált munkát, majd a Bergdorf-tulajdonos cégénél, a Neiman Marcus luxusáruházláncnál kapott állást. Eközben férjhez is ment – innen a Kyle név –, mielőtt belevetette magát a manhattani életbe.

Csillogó szépségosztály
Csillogó szépségosztály

A sminkes közjátékkal Viki munkaköre legjátékosabb részét prezentálta – az eseményszervezést. Később, a tükrök és a lámpák fényjátékában Viki Carrie Bradshaw, jómagam pedig Miranda sminkjével az arcomon megvitatjuk a munkája oroszlánrészét is: Viki felel azért, hogy a szépségosztály hozza az éves profitot, tárgyal arról, hogy mely cégekkel, illetve termékekkel bővítsék a kínálatot, és irányítja 250 alkalmazott munkáját.

– Beállsz a pult mögé is, hogy nyomon kövesd a kiszolgálás minőségét?

– Arra nincs szükség. Az eladókat én magam választom ki. A felvételi szigorú, komoly szakmai háttere van annak, aki ide jelentkezik. Akiket kiválasztok, azokban ezer százalékig megbízom. Tudom, ha átadok nekik egy vásárlót, legyen az az utcáról betévedt hétköznapi ember, Beyoncé vagy Alec Baldwin – hozzánk Beyoncé szokott általában beugrani, de Catherine Zeta-Jones is sokszor vásárol itt –, akkor ugyanabban a magas színvonalú szolgáltatásban részesül. Ezért jönnek hozzánk. A választások alatt Cindy McCaint (az amerikai elnökségért Barack Obama ellenfeleként induló John McCain felesége – a szerk.) is ide hozta a stylistja, innen válogatta ki a ruhatárát. Hozzám is lejött, tőlem vette meg a sminkjét.

Viktoria állandóan rajta tartja a szemét a kozmetikai osztály munkáján
Viktoria állandóan rajta tartja a szemét a kozmetikai osztály munkáján

– Mit csinálsz, amikor Cindy McCain vagy Beyoncé megjelenik az osztályon?

– Köszöntöm őket, aztán hagyom, hogy vásároljanak. Bizonyos vendégek látogatására lezárjuk az üzletházat. Oprah Winfrey reggel kilenckor, egy órával a nyitás előtt szokott jönni. A múlt héten a thai királynő számára biztosítottunk külön liftet. A hírességeket általában többen is kísérik, köztük testőrök. Mi már hozzá vagyunk szokva a jelenlétükhöz, nem bámuljuk, nem zaklatjuk őket.

Őrzöl azért valamilyen hírességtől szerzett szuvenírt?

– A divatszakmából jövök én is, és Valentino ruháit gyermekkorom óta imádom. Mindig felnéztem rá. Amikor az osztályunkon bemutatta a parfümjét, aláírattam vele az üveget, amelyet most a gardróbomban, az ilyen kincseknek kialakított részben őrzök.

Szakmailag a munkád melyik része a legfontosabb?

– A stratégiai tárgyalások az üzlet vezetőivel arról, hogy hogyan fejlesszük az üzletet a trendeknek megfelelően. A Bergdorfnak úttörő szerepe van a legújabb trendek felkutatásában, legyen szó ruhákról, lakberendezésről vagy kozmetikumokról. A cégek sorban állnak azért, hogy bekerüljenek hozzánk, mert ha már ide bejutottál, az azt jelenti, hogy mindenütt tárt karokkal fogadnak majd.

2010 nyarán mi képviseli a trendet a Bergdorf Goodman szépségosztályán?

– A környezetbarát termékek. Száz százalékig természetes alapanyagokból, tartósítószer nélkül készülnek, organikusak.

Stílusos Bergdorf-belső: megbízható luxus, lenyűgöző milliő
Stílusos Bergdorf-belső: megbízható luxus, lenyűgöző miliő

Te például mindennap kifested magad?

– Nálam a külső munkaeszköz. Valamikor magam sminkelek, de van, hogy beülök valakihez, és azt mondom „Pamper me, love me”, azaz: kényeztess, szeretgess. Ez a bónusz ebben a munkában. (Nevet.)

Mitől függ, hogy meg tudod-e valósítani az amerikai álmot, vagy kudarcot vallasz?

– Az egészen biztos, hogy sokat kell dolgozni érte. De az amerikai álomnak van egy olyan része, hogy ha a szívedet-lelkedet beleadod, akkor annak meglesz az eredménye. Rá kell jönni, hogy melyik az a közeg, ahol segíteni fognak, és jó kapcsolatrendszert kell kiépíteni. Igyekszem nyitott lenni. Nem lehet tudni, hogy milyen körülmények között találkozol rokon lélekkel vagy valakivel, aki a későbbiekben szakmailag segítséget jelenthet.

De hiába a hajtás, ha belerokkansz. Márpedig Amerika – különösen New York – embertelen tempót diktál. Hogyan kezeled a stresszt?

– Amerikában a sikervágy könnyen magával ragad, és túlzásokba eshetsz. Olyan sok lehetőség nyílik meg, hogy akár éjjel-nappal dolgozhatnál, és egész egyszerűen nem tudsz leállni. Nekem kulturális élményekre van szükségem a feltöltődéshez, tegnap például munka után elmentem egy kiállításra. Én is szobrászkodom. A The Art Students League of New York tagja vagyok, két éve kezdtem a rajz és a festés mellett, és kiállításom is volt már. Ez a társulat például a pesti művházas szakkörök hangulatát ébreszti fel bennem. Ha tehetem, kiszököm a városból a természetbe. Az európai életfilozófiából pedig tartom, hogy nem azért élünk, hogy dolgozzunk, hanem azért dolgozunk, hogy éljünk.

Viktoria Kyle, a kozmetikai osztály Szex és New York témájú rendezvényén
Viktoria Kyle a kozmetikai osztály
Szex és New York témájú
rendezvényén

Kaptál útközben olyan pofont, amelytől kicsit elbizonytalanodtál, hogy „ezt én nem akarom, haza akarok menni”?

– Természetesen. Ha belegondolsz abba, hogy a családod nincsen veled… Hogy nem tudok csak úgy felülni a metróra, és otthon teremni. A nővérem és köztem egy év a korkülönbség. (Viktoria testvére, Margit Patrícia Eszter a tavaly megjelent A zsidó menyasszony című könyv szerzője – a szerk.) Mindig ő volt a legjobb barátnőm, aztán ez tíz évre megszűnt, egészen addig, amíg ki nem költözött ő is. A családomtól való távollét a legnagyobb áldozat, amelyet hoztam.

Korán férjhez mentél.

– 19 évesen, és amerikai férfihoz. A házasságom szép volt, boldogsággal teli, de jelenleg szingli vagyok. Most nemcsak a munkahelyemhez kapcsolódik a Szex és New York hangulata, hanem a magánéletemben is nagyon hasonló hétköznapokat élek, mint a jól ismert főszereplők.

Nem csoda, hogy Carrie Bradshaw sminkjét kaptad.

– Carrie-vel sokban egyezik az életünk. Mindkettőnk otthona New York, imádjuk a divatot, partikra, koncertekre, éttermekbe járunk, és pezsgő társasági életet élünk. Még dögös PR-os barátnőm is van, mint Samantha a sorozatban, aki a legőrültebb partikra visz be, például Patricia Field fürdőruha-bemutatójára egy Ötödik sugárúti penthouse tetőteraszára. És mint Carrie, én is keresem a nagy Őt.

A munkádnak köszönhetően megéled mindazt, amit a színes magazinok tömege árul havonta az olvasóknak. Hogy látod, mi a legfontosabb tanulság, amit a glamour világából levontál magadnak?

– Fontos, hogy tudd, ha része is vagy ennek a csillogásnak, az még nem a te életed. Sokan annyira magukénak érzik ezt a világot, hogy kilépnek a realitásból, és azonosítják magukat a vásárlóinkkal. Igaz, hogy mindez gyönyörű, és örülök, hogy a része vagyok, de az élet ennél sokkal több.

Lehet, hogy hazatérsz Magyarországra?

– Sosem zártam ki a lehetőségét. Gyakran járok haza, hiszen a szüleim és sok jó barátom Pesten él. Ha a megfelelő szakmai lehetőség felbukkan, biztosan belevágnék. Túl hosszú az élet ahhoz, hogy belesüppedjünk egy bizonyos dologba. Időről időre meg kell kérdezned magadtól, boldog-e a lelked. Sőt azt is: lehet, hogy ennél több van bennem?

NEW YORK LEGELEGÁNSABB ÁRUHÁZA

Manhattan szívében, avagy a „divatvilág kereszteződésénél”, ott, ahol az Ötödik sugárút találkozik az 58. utcával, áll a Bergdorf Goodman. New York legelegánsabb és legdrágább áruháza az elzászi alapító Bergdorfról és a New York-i asszisztenséből utóddá emelkedett Goodmanről kapta a nevét az 1900-as évek elején. Az áruház szintjei a portékáktól függően más-más stílusban vannak be- és rendszeresen átrendezve. A kilencedik szint 15 ezer négyzetmétere a Goodman család lakhelyéül szolgált 1990-ig. Nagyszabású partijaik gyakori vendége volt Ernest Hemingway író és Spencer Tracy színész.

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése