Öltözködjünk

Megoldások lapos fenékre és narancsbőrre

Narancsbőr, lapos fenék, nagy has – egytől egyig nagy kedvenceink, de van rájuk megoldás. Megmutatjuk, mit tégy, ha gyakran bőgöd el magad a próbafülkében.

„Jaj de szép ez a ruha, a fél karomat odaadnám, ha jól állna. De miért nem áll jól? Narancsbőröm és pocakom is van, a francba az egésszel, inkább felveszem azt a bő barnát…” Ugye ismerős?

Nők ezreinek görbül sírásra a szája a próbafülkékben, miközben a csinosabbnál csinosabb ruhák sorra kerülnek vissza a polcra. Azt már megszoktuk, hogy fürdőruhában nem úgy nézünk ki, mint Gisele Bündchen, de legalább ruhában szeretnénk igazán elégedettek lenni magunkkal, ráadásul mindezt úgy, hogy nem zsákokat és sátorponyvát kell magunkra aggatni. Persze a feszes, passzos sztreccshacuka sehogy sem passzol, a fél pizza, amit ebédre ettünk, megmutatkozik a hason, a sport nélkül eltöltött évek pedig a fenekünket büntetik narancsbőrrel. Baj tehát szokás szerint van bőven. De még mielőtt mindenki zsepi után nyúlna, és önsajnálatba temetkezne, megsúgjuk: van remény, sőt még súlyzózni sem kell érte.

Azt már az elején érdemes tisztázni: a remény nem egyenlő a csodával, nincs itt szó sebészkés nélküli zsírleszívásról vagy instant fenékemelő szérumról. A megoldás a fehérneműk között keresendő, ráadásul nem is a szexisebbek között. Bridget Jones tundrabugyijához hasonló alternatívákat mutatunk.

Gyógyír narancsbőrre és lapos fenékre

A titok nyitját az erős, gumírozott anyagokban és az előnyös szabásokban kell keresni. Válassz ki egy kényelmes, varrás nélküli bugyit, majd arra húzz fel úgynevezett fenékemelő harisnyát vagy alsót. Nincsenek beépített párnák, amik kényelmetlenek lennének, csak néhány olyan szabásvonal, amely egyben tartja és kicsit megemeli a farpofákat. Szinte minden nagyobb márkának van már ilyen bugyija, aminek különleges ismertetőjegye, hogy nemcsak a feneket formázza, de a hasat is lelapítja. Fontos, hogy több méretet is érdemes felpróbálni a vásárlás előtt, ugyanis ha itt-ott bevág, az legalább annyira zavaró, mintha egyáltalán nem is kerülne páncél a ruha alá.

Megoldások lapos fenékre és narancsbőrre
Megoldások lapos fenékre és narancsbőrre

Aki nemcsak a fenekével, de a hasával sincs megelégedve, az mell alá érő alakformáló fehérneműt válasszon, ugyanis a köldökig vagy kicsivel afelett érő fazon nem megoldás a pocakra, sőt éppen ellenkezőleg: kiemeli a hurkákat.

Ruha alá kombiné

Az alakformáló kombinékat szoknyákhoz és ruhákhoz találták ki, még szűkebb ruhák alá is hibátlan megoldás lehet, ugyanis az erős gumírozásnak köszönhetően legalább két-három centit karcsúsít az alkaton. Ami nagyon fontos: el kell dönteni, hogy melltartóval vagy a nélkül veted be a csodakombinét, ugyanis ettől függ, hogy milyen fazonnal kell próbálkozni. Ezért a vásárláshoz vidd magaddal azt a melltartót, amit szeretnél alávenni. Ha ezek után megvan a tökéletes kombiné, akkor érdemes a későbbiekben vásárlás előtt a táskádba tenni, ugyanis könnyen elképzelhető, hogy ezek után elég lesz egy számmal kisebb ruhában gondolkodnod.

Megoldások lapos fenékre és narancsbőrre
Megoldások lapos fenékre és narancsbőrre

Harisnyanadrág minden körülmények között

Aki nem akar kimondottan alakformáló harisnyára áldozni, az vegyen 100 denes – vastag – harisnyát, ugyanis ezek már annyira sűrű szövésűek, hogy valamelyest kiváltják a speciális igénybevételre szánt darabokat. Azonban pocakra és fenékre nem jelentenek tökéletes megoldást. Ha valaki a nehéztüzérség támogatására szorul, akkor két dolgot tehet: vagy combközépig érő harisnyát vesz, amihez télen még plusz réteg harisnyát kell húznia, vagy vesz „rendes” lábfejes, de speciális anyagú harisnyát, amit egyre több boltban lehet kapni (Calzedonia, Triumph). Ezek nemcsak anyagukban térnek el a többi harisnyától, hanem fazonjukban is, ugyanis derékrészük a mell alatt végződik, ami elsőre talán kényelmetlen lehet, de a lapos has érdekében érdemes bevállalni, ráadásul a téli hidegben még a derekat is védi. Ezért mi a lábfejes megoldásra szavazunk.

Megoldások lapos fenékre és narancsbőrre
Megoldások lapos fenékre és narancsbőrre

Aki nemcsak a fenekével, de a hasával sincs megelégedve, az mell alá érő alakformáló fehérneműt válasszon, ugyanis a köldökig vagy kicsivel afelett érő fazon nem megoldás a pocakra, sőt éppen ellenkezőleg: kiemeli a hurkákat.

Alakformálás és bokszeralsó 

Aki azt hiszi, hogy csak a nők vágynak tökéletes alakra, az nagyon téved: egy brit cég felismerte a férfiak hiúságában rejlő lehetőséget, és piacra dobott egy alakformáló termékcsaládot. A fehérneműk között akad olyan, ami az első, és olyan is, ami a hátsó fertály tökéletes megjelenéséről gondoskodik, sőt a sörhasra is gyógyír lehet az az atléta, amely különleges kialakításának köszönhetően leszorítja a problémás testrészt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top