Öltözködjünk

Alacsonyak figyeljenek!

Vékony derék, arányos testalkat és kislányos báj. Ezek a kötelező kellékei a Carey Mulligan stílusnak. Hozzád illik?

Carey Mulligan neve sokak számára még nem cseng ismerősen, azonban aki látta az Egy lányról című filmet, az sem őt, sem pedig a filmben viselt szettjeit nem felejti el. Az apró termetű, kislányos mosolyú színésznőt azonban jobb lesz megjegyezni, ugyanis már most az egyik legjobban öltözött sztárként tartják számon. És lássuk be, van mit tanulni tőle, ha a régimódi elegancia mellett voksolunk.

Carey stílusa elsősorban kislányos, alacsony lányoknak áll jól, és ami nagyon fontos, igazán ropiknak nem ajánlott, tehát előnyben az arányos testalkat.

Hétköznapi sikk

Nincs ebben a szettben semmi meglepő, vagy nagyon egyedi, de a darabok pont annyira vannak harmóniában egymással, ami még nem erőltetett, és annyira bohém, amitől még nem lesz lelenc hatása a ruházatnak. Azzal viszont érdemes számolni, hogy ez a nadrágfazon erősíti a csípőt, ezért körtéknek nem ajánlott. És aki ilyen színösszeállítás mellett dönt, az ne keverjen be egy negyedik árnyalatot a szettbe.

Csíkos kardigán - John Lewis
Csíkos kardigán – John Lewis, szövetnadrág Pimkie, táska – Zara,
cipő – Jessica Simpson, napszemüveg – H&M

Éljen a vékony derék

Ha valaki olyan szerencsés helyzetben van, hogy vékony a dereka, akkor azt érdemes kiemelni. Az ötvenes évekből ismert szoknyafazon tökéletes megoldás erre. A vastag derékrészre még külön felhívja a figyelmet az öv, amiből mi a hatás kedvért hangsúlyosabb fazont választanánk. Valamint a kék cipő helyett – ami a szett egyetlen kihívó darabja – mi bevállalnánk egy hasonlóan markáns színű csizmát.

Szürke top - Adam
Szürke top – Adam, szoknya – Stradivarius, kék platformcipő – Steve Madden,
öv – YSL, kék hosszú szárú csizma – Vagabond

Kötött módi

A kötött ruhákkal azért érdemes vigyázni, mert anyagvastagságtól függetlenül néhány centit vastagítanak rajtunk, ezért duciknak nem szerencsés választás. Ráadásul a legtöbb fazon legalább annyira kiemeli a feneket, mint egy szűk mini. Ha a ruhán nincs hatalmas minta vagy extrém dísz, akkor mindenképpen érdemes feldobni egy övvel, ugyanis a kötött egyszínű holmik önmagukban elég unalmasak. A jó hír pedig az, hogy az ugyanolyan színű öv, táska, cipő szabályt már rég elégették máglyán.

Ruha -
Ruha – Esprit, öv – Topshop, táska – Topshop, magas sarkú cipő – Mango

Smink

Akinek ennyire babaarca van, az ne sminkelje magát agyon. Válasszon fekete tust a szemére, vagy fesse füstösre. A szájára pedig egy halvány rózsaszín szájfénynél ne kerüljön több. És ugye azt már mondani se kell, hogy a pirosító se legyen barna vagy lila.

Tus - Mac, szempillaspirál - Maybelline, szájfény - Chanel, szemfesték - Dior, pirosító - Lancome
Tus – Mac, szempillaspirál – Maybelline, szájfény – Chanel,
szemfesték – Dior, pirosító – Lancome, alapozó – La Roche-Posay

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top