A budai Vár szoknyáján bújik meg a Nanushka-showroom. Álmodozó királykisasszonyok laknak ilyen miliőben, a hófehér padlós meseszobát fenyőfák ölelik körül, a kis szalont óvja-védi az egész budai hegyvidék. Világsztárok is adták már itt egymásnak a kilincset, a nálunk még viszonylag ismeretlen celebrity gifting, vagyis a sztároknak szánt ruhák ajándékozásában Nanushka a külföldi mintákat próbálja meghonosítani nálunk. „Angelina Jolie-nak is állítottunk már össze egy csomagot akkor, amikor a saját filmjét forgatta itt. Örömmel hallottuk vissza, hogy az egyik ruhát fölhajtatta egy varrónővel, tehát valószínűleg viselte vagy viselni fogja.” A Nanushka-logós szatyorba ilyenkor levél és névjegy is kerül a ruhák mellé, ennek köszönhető, hogy például a Hell Boy forgatására érkező Selma Blair felhívta őt, sőt el is ment a budai showroomba, és a fél üzletet fölvásárolta. Charlize Theron a Sundance Film Festivalon viselte az egyik kabátját. A színésznő stylistja egy Los Angeles-i showroomból választotta a Nanushkát. „Charlize húsz kabátot kért tőle, és a Nanushka-kabát tetszett neki a legjobban.”
A tervező a showroom alatti titkos kis katakombában kalauzol tovább, varrónők, különböző kollekciók, anyagminták és tervek között sétálgatunk a hegy gyomrában. Állandó telefoncsörgés, kérdések, átadások és átvételek sorozata után egy csigalépcsőn szökünk föl az utcára, hogy egy újabb rejtekajtón belépve nyugodtan beszélgethessünk végre. Szandra édesapja ismert, népszerű nőgyógyász, az ő rendelőjében ültet le egy tekintélyes orvosi székbe. Vajon minden újságírót ide ültet? „Ja, nekem ez megszokott közeg, meg itt van nyugi, neked pedig izgalmas, ami nem megszokott, nem igaz?” A Nanushka márkanév is az édesapjának köszönhető, ő becézte így a kislányát, aki aztán jó érzékkel divatbirodalmat épített belőle. Szandrának több mint húszezer rajongója van a Facebookon, a kitüntetett figyelmet időnként meglepetéspartival köszöni meg a lájkolóinak. A legutóbbi partin New York-i fashion glam night hangulat kerekedett, a megközelíthetetlennek tűnő divatszakma a fanokkal együtt ünnepelt Budapesten.
Szandra külföldön is, itthon is mindent észrevesz, ami a hasznára lehet. Időnként hátulról és lopva lefotóz egy-egy kapucnifazont, vagy a repülőgép ablakából lenézve felülnézetből skiccel le egy-egy történelmi épületet, amely – a vonalait továbbgondolva – akár a következő kollekció nyitódarabja is lehet. „Még az is előfordult, hogy csöveseket fotóztam, fantasztikus szetteket láttam rajtuk.” Megállapodunk abban, hogy a nagy nevű tervezők még ma is az utcáról szerzik a legtöbb inspirációt. „Ez például az egyik közös pont egy befutott, nemzetközi sztárdizájner és egy magyar tervező között.” Szandra mindettől függetlenül ott tanulhatott, ahol a legnagyobbak. Akárcsak Stella McCartney vagy Phoebe Philo, ő is Londonban szerzett diplomát. Az ottani évei alatt szeretett bele a patinás Selfridges áruházlánc üzleteibe is, akkor arról álmodozott, hogy ott egyszer az általa tervezett ruhák is megvásárolhatók lesznek majd. London továbbra is a meghódítandó városok egyike, de a magyar tervező ruháit a világ sok városában hordják és árusítják, például Los Angelesben, Tokióban vagy New Yorkban.
Saját magad építetted fel a márkádat. Tanítani lehetne, olyan jól sikerült.
Otthon is mindig azt láttam magam körül, hogy ha az ember ért valamihez, akarja a sikert, és mindent meg is tesz érte, akkor bármi megtörténhet. Anyukám korábban felvirágoztatott egy gyerekruhamárkát, szerintem neki a vérében van az üzlet és a jó ízlés. Sokat segített az ő tapasztalata, de büszke vagyok rá, hogy a brandemet már saját magam építettem fel. Visszanézve mindent érzésből csináltam, csak mentem az ösztöneim után. Se tudatosság, se üzleti tudás nem volt mögöttünk, valahogyan ösztönösen mindig jó irányba mentünk.
Mások szerint mindössze annyi történt, hogy jól ráéreztél arra, hogy könnyedén és egyszerűen is lehet izgalmasan öltözni.
Tény, hogy a ruháim a kényelemről és az időtállóságról is szólnak.
A tengerentúli divatvilágot még a sokat tapasztaltaknak sem sikerül meghódítaniuk.
Neked hogyan sikerült?
Egy családi ismerősön keresztül hívott föl egy lány Amerikából azzal, hogy tetszenek neki a kollekcióról készült képek. A kinti olasz barátnője befuttatott már egy olasz márkát, innen jött az ötlet. Az első kollekcióm mind egy szálig elfogyott. Rögtön jött az újabb megrendelés. Gondolhattam volna azt is, hogy még nem vagyunk elég nagyok ahhoz, hogy megrendeléseket teljesítsünk, anyagokat rendeljünk, varrassunk, szállítsunk. Gondolkodhattam volna azon is, ugyan hogyan fogok előfinanszírozni egy még nagyobb megrendelést? Kétségek helyett belevágtam, és azt mondtam, valahogy majd megoldjuk. Mindenhez így álltam hozzá, és talán ezért is sikerült mindig. Mert hittem benne.
Milyen kislány voltál?
Korán érő. Már akkor tinidiszkóba jártam, amikor a többiek még csak babáztak. Később is kerestem a feltűnést, szétsminkeltem magam, magassarkúban jártam, és csak a fölöttem járó fiúk vonzottak. Lehet, hogy túl nagy hatással volt rám a két, nálam idősebb féltestvérem.
Tehetős budai családba, anyagi biztonságba születtél. A rosszakaróid szerint ilyen háttérrel azért nem lehetett olyan nehéz saját márkát építeni.
Ezt már hallottam én is, de nem nagyon foglalkozom ezekkel a megjegyzésekkel. Tudom, hogy féltékenység vagy frusztráció van mögöttük. Persze, biztosan sokat jelentett és jelent a mai napig, hogy honnan jövök, mi vett és mi vesz körül. Az is lehet, hogy más háttérrel más utat jártam volna be, de az biztos, hogy az amerikai Vogue szerkesztőit vagy egy jó nevű áruházlánc képviselőit nem az érdekli, hogy milyen gazdagok a szüleim, amikor bekérnek tőlem pár ruhát. Tisztában vagyok azzal, hogy mindenkinek nem jöhet be, amit csinálok, de nem is akarok mindenkinek tetszeni, pláne megfelelni.
Kiegyensúlyozottá teszi az embert, ha tisztában van a saját értékeivel és a munkája minőségével. Nem ruhakölteményeket tervezek, hanem hétköznapi, hordható darabokat egy kis csavarral. Vannak, akik nem is értik, hogy mitől megy ez a márka. Megtanultam, ha valami nem tetszik, nem szabad lehurrogni és köpködni, csak eldönteni, viselnéd-e vagy sem, van-e helye, létjogosultsága vagy sem. A különböző világoknak nem kell feltétlenül összefolyniuk a divatban sem. Ha valami jól megy, szinte mindegy is azon gondolkodni, hogy miért.
Bírod a kritikát?
Elfogadom és megértem azt, ha valakinek nem tetszenek a ruháim, de az nem esett jól, amikor egy blogger azt kérdezte egy bemutató után az oldalán, hogy hány bőrt lehet még lehúzni ezekről a kinyúlt pólókról. Elgondolkodtam azon, hogy lehet, hogy tényleg vacak, amit csinálok? Amikor pár nappal később az amerikai Vogue és a Harper’s Bazaar is bekért az őszi–téli kollekcióból ruhákat fotózásra, azonnal helyreállt a lelki békém, és úgy döntöttem, inkább nekik hiszek. A kritika tehát jöhet, pláne, ha épít. Amit viszont egyáltalán nem viselek jól, az a rosszindulatú pletyka. Már azt is hallottam, hogy nem én tervezem a Nanushka-ruhákat. (Nevet.)
Te is szoktad magad hergelni azzal az itthon jellemző mondattal, hogy mi lett volna belőled, ha máshová születsz?
Amikor Londonban tanultam, tudtam, hogy nemzetközi szinten szeretnék majd mozogni, de ezzel együtt azt is, hogy mindehhez itthon, Magyarországon teremtem meg az alapokat és a bázist. Jól érzem magam a családommal, a barátaimmal, a megszokott közegemben itthon, de egyre többen hívnak New Yorkba. Az egyik oldalról a kinti showroomunkból azzal, hogy költözzek ki, mert jelen kell lennem ahhoz, hogy az üzlet igazán jól működjön. A tervezőnek illik ugyanis saját magának képviselnie a nevét viselő márkát. A másik hívószó már a barátomé, aki New Yorkban él és dolgozik.
Kint ismerted meg őt?
Mondjuk inkább úgy, hogy kint lettem belé igazán szerelemes. Még a gimnáziumban jártunk együtt két hónapig, amikor én harmadikos voltam, ő pedig elsős. Elég nagy port kavart a suliban, hogy egy olyan lány, aki korábban csak nála idősebb fiúkkal járt, bevállalt egy elsős srácot. Már akkor sem érdekelt a pletyka, bátran csókolóztunk a folyosón Robival. A fellángolás hamar elmúlt, de tartottuk a kapcsolatot. Két éve, a New York Fashion Weeken találkoztunk újra mint két régi barát.
Csak nem a divat hozott össze benneteket?
Ő is szakmabeli, egy fotóprodukciós cégnél dolgozik, többek között olyan nevek kampányaiban is, mint a Levi’s vagy a Stella McCartney. Szép lassan forrósodott föl újra a kapcsolatunk. A nagy távolság ellenére azért tudjuk ezt jól működtetni, mert ugyanazt akarjuk egymástól, és hasonlóak a céljaink. Sokat ingázom New York és Budapest között, még többet skype-olok, és sokat tervezzük együtt a közös jövőt. Minden szempontból hosszú távban gondolkodunk.
